Puszták örök lakója néha lát
Feje fölött, tündöklő légen át,
Vonulni egy különös madarat
Minőt nem látott még ez ég alatt.

Jó ismerőse mind amennyi van
Erdőkön, lápok ingoványiban,
Egyszerre kitalálja név szerint,
Melyik mi fajta, hogyha rátekint.

De ezt az egyet - ezt nem látta még.
Sovány kiváncsin lesi, várja rég,
Hogyha fölötte újra elhalad,
Megnézi jobban, megcsodálja majd.

És várja, várja sok, sok ideig,
Mig maga is beléöregedik.
Hó a szakálla már, gyér fürtje len,
- Az a madár többé meg nem jelen.

Eszébe jut, álmában látja még;
Nincs lelke tükrén már csak ez a kép.
S végpercein, midőn már szinte holt,
Csak akkor tudja meg, mi ritka volt.

                   *

A költőnek, ti többi emberek,
Emelni szobrot ne siessetek.
Mert úgy lehet, még áll a büszke emlék,
Midőn dalát már régen elfeledték...

Halhatlanok birája az idő.
Csak akkor tudjátok meg, hogy mi ő,
Ha elmerültek hosszu századok,
S hozzá hasonlót még nem láttatok...

 

Elemzések

A vers kezdődik azzal, hogy a puszták örök lakójának egy különleges madarat sikerül megpillantania az égen. Ezután a költő leírja, hogy a puszták lakói nagyon ismerik a környezetüket és felismerik a különböző madárfajokat, de ez az egy madár még ismeretlen számukra. Az öreg lakos sokáig várja, hogy újra megpillantja a madarat, de mikor rájön, hogy öreg és halandó, már nem számíthat rá.

A versben megjelenik a természet és az ember kapcsolata, valamint a múlás motívuma. A puszták örök lakója jól ismeri a természeti környezetét, de mégis új és ismeretlen jelenséget talál benne. Az öreg ember várakozása és reménye, hogy újra láthatja a madarat, de végül rájön, hogy elfeledtetve lesz.

A vers általánosabb értelemben is értelmezhető, mint az alkotás elismerése és a költői hagyaték megőrzése. A költő arra figyelmezteti az olvasókat, hogy ne siessék megemelni a költő szobrát, mert az idő eltelésével lehet, hogy már senki sem fogja értékelni a költő műveit. Csak akkor lehet megismerni és értékelni az alkotó munkásságát, ha több évszázad elteltével hasonló tehetségű alkotót nem láttak.

A vers magyar irodalmi kontextusban a romantikus líra, illetve a természetlíra kategóriájába sorolható. A természetlíra arra törekszik, hogy a természet és az ember kapcsolatát közvetítse, és a versben megjelenő természeti elemek (puszták, erdők, madarak) erős képi és érzelmi hatást hoznak létre. Az öreg ember és a madár találkozása, illetve a várakozás és a remény ábrázolása is a romantikus líra jellegzetes témája.

Nemzetközi szépirodalmi szempontból a vers általánosabb témákat érint, mint a természet, az emberi tapasztalatok és az alkotás értéke. Emellett a múlás és az idő ábrázolása is általánosan érvényesül a világirodalomban. Ezért a vers figyelembevehető a romantikus irodalom, illetve a természetlíra hatása alatt, de nem lehet pontosan beilleszteni egy specifikus irodalmi irányzatba vagy műfajba.

A vers első sorában található "puszták örök lakója" utalhat a természetvédelemre és a fenntarthatóságra. A tündöklő légen át vonuló különös madár megjelenése pedig a természetben folyó migrációkra hozható kapcsolatba, amelyeket a mai kutatások és megfigyelések segítségével értünk meg jobban.

A második versszakban a költő arról beszél, hogy ismeri az erdők és lápok ingoványiban élő állatokat, és képes megnevezni őket. Ez a tudás és az állatok megfigyelése is összekapcsolható a mai biológiai kutatásokkal és módszerekkel, amelyekkel azonosítani tudjuk a különböző fajokat és megérteni azok életmódját.

A harmadik versszakban a költő arról beszél, hogy vágyakozva várja, hogy újra láthassa a különös madarat, és jobban megfigyelhesse. Ez a kutatói érdeklődés és a kíváncsiság a természet iránt szintén összekapcsolható a természettudománnyal, amely folyamatosan törekedik új felfedezésekre és megértésre.

A negyedik versszakban a költő az idő múlását és a saját öregedését említi, ahogy várakozik a madár újbóli megjelenésére. Ez a természetre vonatkoztatva utalhat a természetvédelem időben változó kihívásaira és az emberi tevékenység hatásaira a természetre.

Az ötödik versszakban a költő azt mondja, hogy még álmában is látja a madarat, de pedig tisztában van vele, hogy az idő múlásával egyre kisebb az esélye, hogy újra láthassa. Ez pedig arra utalhat, hogy a természeti jelenségeket és fajokat meg kell őriznünk és védelmeznünk, mert könnyen elveszíthetjük őket.

Az utolsó versszakokban a költő figyelmeztet, hogy ne siessünk emelni szobrokat vagy megörökíteni a szépséget, mert az csak akkor értékelhető igazán, ha hosszú idő után ismerjük fel a jelentőségét és ha kiemelkedően ritka vagy értékes. Ez is arra utalhat, hogy a természettudomány folyamatosan változik és fejlődik, és a legfrissebb felfedezéseire és eredményeire kell alapoznunk a természet megőrzésének és megértésének érdekében.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető. A puszták örök lakója, aki a versben szerepel, a költő által alkotott képzeletbeli személy, aki figyel és vár egy különös madárra. Ez a madár egyedülálló és még soha nem látott jelenség az égen. A költő elmondása szerint minden élőlényt ismer, de ezt az egyet még nem látta. A madár titokzatos és nagyon vágyott, ami miatt a puszták örök lakója élete végéig várakozik és soha nem feledi el.

A bibliatudomány szempontjából a vers rámutat a rejtélyes és elérhetetlen dolgokra az életben. A madár, ahogyan a versben le van írva, lehet szimbólum az istenségbe vetett hitre vagy a transzcendens világ vágyára. A puszták örök lakója az álmában még látja a madarat, de élete végéig soha nem találkozik vele. Ez a vágy az isteni misztériumok, azok a dolgok iránti vágyódás, amelyeket csak akkor érthetünk meg, amikor már túl vagyunk a földi életen. A versben található utalás a halhatatlanok birájára is arra utalhat, hogy csak az idő múlásával tudunk rájönni és megérteni az ilyen misztikus dolgokat.

A patrisztika, a korai keresztény teológia szempontjából a versben megfigyelhetjük a vágyódást az ismeretlen és misztikus világ után. A madár itt lehet az isteni szeretet és megértés jelképe, amire minden ember vágyakozik, de nem mindig élvezi. Az emberi élet egészében az isteni létre való vágyakozás jelenik meg és az ezzel járó elégedetlenség a földi létben.

A skolasztika szempontjából a versben megtalálható a természeti világ megfigyelésének és a tudás megszerzésének fontossága is. A puszták örök lakója ismeri az összes erdőt és lápot, tudja, hogy minden élőlényről milyen fajhoz tartozik. De ez a madár, ez az egyetlen, még ismeretlen marad számára. Ez azt mutatja, hogy a véges emberi értelem korlátozott a végtelen misztikus valóság megértésében. A skolasztika ideológiájához kapcsolódva a vers azt is sugallhatja, hogy a vallási tapasztalatot célzó elméleti tudás és megtapasztalás közötti különbséget kell megértenünk és elfogadnunk.

A vers általánosan azt a témát járja körül, miszerint a valódi értékek akkor is megmaradnak, amikor már elfeledetté válnak. Az idő múlásával fokozatosan megtapasztaljuk és megértjük a rejtélyes és ritka dolgokat, melyek hatással vannak életünkre, és amelyeket a jelenlétük alatt talán nem ismertünk fel. A versben a költő arra utal, hogy az emberi alkotások idővel eltűnnek, de a valódi értékek és szépség megmarad a múltban is, amikor már elfeledtük.