Ó népem, jó magyar nép, drága vérem,
Mit kell felőled hallanom, megérnem!
Kik téged uraltak egykor, mind a népek,
Most mit beszélnek, vagy nem is beszélnek?!
Hogy te vagy az utolsó; mind szabad már,
Csipetnyi szerb, rumán, az lesz a bolgár,
S szokás szerint segited is majd őket,
Nem nézve, hogy mi vagy, mi lesz belőled?
Te egymagad vagy itt inas-ruhában.
Pedig ahol ezer veszély, halál van,
Te jársz elől, dicsőséget, hatalmat
Szerezve másnak, rabláncot magadnak.
Immár nem is magyar, csak István-ország.
Zászlódat horvát csatlósid tiporják.
Ős címered, szineid megtagadva,
Nem a magad nevével indulsz hadba.
S hogy lelkesülj, első parancsolat:
Hazádnak nyelvén szólnod nem szabad!
Érthetlen, természettelen világ!
Ilyet mesében is vajjon ki lát?
Oroszlánt, melynek abba teljék kedve
Hogy a szamárbőrt hordja tetszelegve?
S te tűröd ezt mind, tűröd, viseled.
Tehet akárki akármit veled,
Veled, kit egykor oly dicsőnek láttam
Világszabadságért vivott csatákban,
Midőn nagy lelked oly lángot vetett,
Hogy bevilágitotta az eget,
Mely már nyugotról végig besötétült,
Az emberek lelkén zsarnok lidérc ült...
És ébredezve a nyomás álmából,
A névtelen hősök csatazajától
Megszégyenülve, álmélkodva néztek
Köröskörül rád mind a többi népek,
A híresebb, erősebb, rátartóbbak
Kik mindazáltal már megfutamodtak
S a szabadság, dicsőség lobogóját
Mikor már ők, a nagyok, sárba dobták,
S vészkiáltásaikkal fölkeltettek -
Te egymagad azt onnan fölemelted,
Mezetlen, puszta kézzel, készületlen,
- Fegyvert, úgy mondád, azt hoz majd az ellen
És kapva lóra szőrén, a kezedbe
Karikás ostoroddal, kieresztve,
Vagdaltad őket képen, s hajszolád,
Mint pásztor a tilosba ment gulyát.
Gyalog ha voltál, a lovast kergetted,
Te fogtad el, akik bekeritettek.
És dárdaerdőt, ágyusort, várbástyát
- Soha világ nem látta ennek mását -
Ököllel ostromoltál és vettél be...
Mi vagy te most? Im a szerep cserélve:
Az adja a hőst és huzatja a tust,
Kinek te mondád: ik huszár, du Hanswurst...
Ó, népem, mit gondoljak már felőled,
Higyjem, ne higyjem áhitott jövődet?
Meg vagy talán most rontva, babonázva,
Vagy alkotását Isten meggyalázza?
Urrá leszen, mert szapora a féreg?
Turul, kesely szolgája a verébnek?
Nem járna többé a szabadban, pusztán,
Csak rabkalitban csenevész oroszlán?
Vagy csak pihen a sivatag királya,
Míg sorlövők csapatja körülállva
Rettentő fekhelyét rezgő inakkal,
Gunyolja, szidja eleinte halkkal,
Majd önzajától nekibátorodva,
Arcátlanabbá válik bősz csoportja;
Dobálja és ingerli mindenképen,
Ki ereje - méltóságérzetében
Oda se néz hitvány beszédnek, kőnek;
Nem mozdul ő, amíg belé nem lőnek,
De akkor azután van nemulass!
Hiába ottan puska, dárda, vas,
Egy-két golyótól ő mindjárt le nem dől.
Egyszerre vérzik bár tizenkét sebből,
Jaj annak, akit ő letenyerel.
Egy pofonátul tízen esnek el.
Van, aki megmered tekintetétül;
Legokosabb, ki elfut esze nélkül,
És valahol, valami zsibvásáron,
Megveszi a bőrét fölvert nagy áron
A rettegett, a nagyszerü állatnak,
Kit éjnek idején verembe csaltak,
És viszi el, nagy messze, mutogatja,
Hogyan esett remek lövése rajta?

Világbiró nagy ősök nemzedéke,
És nemzetem, ez a te multad képe.
Hogy szám szerint kevés vagy, ritkaság,
Meg-megrohant a gyáva sokaság.
Hogy kis szigetként állsz e néptengerben,
Páratlanul, rokontalan, egyetlen,
Segítve még mást, soha senki téged -
Ha mégis élsz, ez méltó büszkeséged.
De hajh, mi írva a jövő könyvébe?
Ki a nemesnek voltál mintaképe,
Im ellened fordult idő, világ.
Mi ős erényed volt, az most hibád.
Vérmes hited, pazar nagylelküséged
Titkon nevetve zsebelik üzérek.
Nem nyers vitézség dönti a csatát:
Géppé fegyelmezett nagy sokaság,
Hangyák erénye, munka, szorgalom.
Kalmár a hős a világszínpadon.
A csatatér kockája voltaképen
Előre már a béke versenyében
Mindenfelé azok javára dől el,
Kik előkészítették jól a rőffel.

De hát ha így van - s így tagadhatatlan -
Ki nagy valál, hol halni kell, a hadban,
Gyöngébbek most a könnyebb föladat:
Lét küzdterén rajtad kifogjanak?
Ne tudna győzni itt erős karod,
A munka versenyén, ha akarod?
Ki a hazáért bőven ontod véred,
Ne tudnál adni érte veritéket?
E kirabolt, de ifjú szép anyát,
Ki szégyenkezve, esdve néz reád,
Mint kéregető özvegy útfelen,
Mert harcban elrongyollott, meztelen,
Felöltöztetni új divat szerint,
Hogy irigyen csodálják őt megint,
Kik most lenézik, piperés banyák, -
E föladat méltó ne volna rád?
Ha e magasztos cél nem lelkesít,
Élned tovább vajh érdemes-e itt?

Benépesítni a vadon pusztákat,
Hol most rideg tanyák, bitófák állnak,
Mosolygó kertek, nyájas kéjlakok
Végetlen gyöngysorával, és amott
Bozontjait a Kárpát és Bakonynak
Hol most bün, inség férgei bolyongnak,
Fésülve, mosva, kivasalva szépen
- Völgyén csatorna; mozdony a hegyélen -,
Gyárak sugár minaretjeivel
Megannyi templommá avatni fel,
Hol messze zúgva a gép orgonája
Aranyesőt hullajt alá a tájra...

Ah, úgy van, úgy lesz, úgy kell lennie!
Beteljesülni látlak, jós ige:
"Nem volt, de lesz". S rá a királyi szót
A Phönix hamvain "és szebb lesz, mint volt!"
Én nemzetem, napod még fölragyog.
Nem tudsz te tenni, csak mindig nagyot.
Közelre várni ellenségidet,
S a saját fegyverével verni meg.
Hát munka kell csak, furfang, lelemény?
Csodát mivelsz te ott is, hiszem én.
El-elpihen, szenderg önérzeted.
El kell magad kissé szégyenlened.
Sőt néha, bízván szertelen magadba,
El-elmaradsz, megkésel készakarva.
Fölbátorodni az ellent hagyod,
Diadalod hogy lenne még nagyobb.
De ha megindulsz telivér hevedben,
Nincs akkor, aki neked állna ellen.
Világhires, félelmes rohamod
Egyszerre lép át egy félszázadot.
Kit el nem öltek karddal óriások,
Fogd meg sörényen a kapát, az ásót.
Dologra is, ha ember kell a gáton,
Te légy az első az egész világon!

 


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve nem tartalmaz konkrét tudományos felfedezésekre vagy témákra vonatkozó utalásokat vagy információkat. Inkább a természettudomány és a nemzet jelene és jövője közötti kontrasztra koncentrál, és a költő az emberi tevékenység hatására bekövetkező társadalmi változásokat és környezeti károkat állítja szembe a hősi múlttal és a természet szépségével.

A vers irodalomtudományi szempontból értékelve az alábbi összefüggéseket mutatja:

1. Magyar irodalom: A vers kiemeli a magyar nép erejét és hősiességét, valamint rámutat azokra a problémákra és ellentmondásokra, amelyekkel a magyar nemzet szembesül. Az erények, mint a vitézség, nagylelkűség és hűség fontos témák a magyar irodalomban.

2. Nemzetközi irodalom: A vers több nemzetközi hírességről és eseményről is beszél, mint például Oroszlán és a Szamárbőr, ami Shakespeare Hamletjére utal. Ezen keresztül a vers kapcsolatba hozható a világirodalommal és a híres irodalmi alkotásokkal.

3. Kulturális összefüggések: A versben megjelennek olyan kulturális elemek, mint a magyar címer, zászló és nyelv, amelyek összekapcsolják a verset a magyar kultúrával és hagyományokkal.

4. Politikai és társadalmi összefüggések: A vers olyan politikai és társadalmi problémákat érint, mint a hatalom átrendeződése, a nemzetközi viszonyok, a gazdasági helyzet és a népek közötti viszonyok. Ezek az elemek fontosak a politikai és társadalmi szempontból elemző irodalomtörténet számára.

5. Stílus: A versben láthatók olyan stílusjegyek, mint a metaforák, hasonlatok, rímes formák és ritmus. Ezek a stilisztikai elemek a költői kifejezésmód és az irodalmi műelemzés alapjai.

6. Társadalmi problémák: A vers egy olyan társadalmi környezete bemutatásával foglalkozik, amelyben a magyar népnek meg kell küzdenie identitásválsággal, kiábrándultsággal és kétségekkel. Ez a társadalmi problématéma fontos az irodalomtörténet és a társadalomtudományok számára.

Az elemzés során az irodalomtudományi elemzőnek ezeket az összefüggéseket kell értelmeznie és további részletekkel kiegészítenie a szövegben található információk alapján.

A versben Vajda János az akkori magyar nép helyzetét és dilemmáját mutatja be. A vers teológiai szempontból is érdekes, mivel megjelennek benne a vallás, Isten és a nemzet összefüggései.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenik az isteni ígéret, hogy a népnek lesz jövője és meg fogja újítani magát. Az Ószövetségi bibliai történetekben is sokszor látható, hogy az Isten elárulja a népét, de később megbocsát és megszabadítja őket. A versben is megjelenik ez az elárulás és megszabadítás motívuma, amikor a népnek kisebb, gyengébb országok lesznek aurók, de Isten mégis segíteni fogja őket. Ezzel kapcsolatban a patrisztika is hangsúlyozza az isteni kegyelmet és segítséget a hívők életében.

A skolasztikában pedig azt hangsúlyozzák, hogy az egyéni ember ereje és cselekedetei nem elegendőek a szabaduláshoz és a boldogsághoz. A versben is megjelenik a hősnek látszó nép ereje és cselekedete, de aztán kiderül, hogy valójában nem ők lépnek fel hősiesen és aratnak győzelmet, hanem a "rőf" előkészíti számukra a sikert. Ezzel a vers a skolasztika nézőpontjában azt mutatja, hogy az ember ereje és tevékenysége nem elégséges a boldogsághoz, mert a háttérben mindig ott állnak az isteni szándékok és tervek.

Egy másik értelmezési lehetőség, hogy a versben felvetett kérdések és kételyek hozzájárulnak az egyéni és kollektív identitás kereséséhez és megőrzéséhez. Ez a kérdésfeltevés és a nemzet ereje és hősiessége a középkori magyar történelemhez kapcsolódik, amikor a magyar nemzet sok ellenfelével és gazdasági, politikai körülményekkel kellett szembenézzen. A versben megjelenik a büszkeség és elszántság, de ugyanakkor a kétely és az önvád is a nemzet múltjának és jövőjének kapcsán.

A vers tehát teológiai szempontból bemutatja a vallási és nemzeti identitás összekapcsolódását és megőrzésének fontosságát. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektíváin keresztül a vers különféle felfogásokat mutat be és reflektál az emberi erőkre és a vallás erejére.