(Ballada)

Csörg a sarkantyú javában
A királyi palotában;
Szól a zene, messze harsog,
Közbe-közbe hangos tapsok.

Úgy zajongnak, úgy tombolnak!
Talán csak nem hadakoznak?
Kedvetölt magyar vitézek
Magyar nőkkel táncra keltek.

- Mennyi erő, tűz a táncban!
Mennyi lehet a csatában!
Ellenséges nép ha látja,
Nem kerül velük csatára.

Annyi a kedv, hogy valóba
Kevesebb is elég volna;
De hogy is ne mulatnának:
Semmi baja a hazának!

Az a haza, - mert hisz annak
Oly magas értelmet adnak!
Mennyi a bitang, ki mondja:
Haza az, hol jól van dolga.

És őnekik semmi bajuk,
Sok a pénzük, jó a boruk;
És isznak gyöngyös pohárból:
Éljen soká Róbert Károly!

Csevegő ajk, beszédes szem
Mindenfelé a teremben;
Piros kedv mindenki arcán,
Csak egy aki néma, halvány.

"Arcod halványodni látom,
Mi bajod van, édes lányom?
Mire figyelsz, hallgatózol -
A zene oly hangosan szól!" -

"Nem hallod-e édes anyám,
Itt alattunk a vár alján,
Fenekén a rút börtönnek -
Nagy nehéz láncok zörögnek.

S a vitéz, ki szenved ottan
Utálatos rabláncokban,
Nem tudod-e, hogy jegyesem,
Hogy én csak őt szerethetem?"

Szól a zene, meg-megújul,
Aztán hirtelen elnémul;
Baj esett a palotában,
A legszebb lyány halálán van.

"Magyarország legszebb lyánya"
Szól a magyarok királya -
"Nem akarom halálodat;
László vitéz legyen szabad!"

                *

Csörög a lánc a vár alján,
László vitéz keze-lábán;
Csörög a lánc - de mi haszna!
Talán senki meg nem hallja!

Hozzá ugyan a magasból
Tomboló kedv morajja szól;
De a börtön fenekéről
Lánccsörgés hogy hallanék föl?

Heted napja van idelenn
A sötét, a szűk üregben
Elitélve - étlen-szomjan
Porrá lenni a láncokban!

S éhnyomor erőt vesz rajta,
Hanyatlik már, gyöngül karja,
Mely a sólyomnál gyorsabb volt
S annyi árulót kioltott.

Mint hűtlen barát, ha baj van,
Hagyogatja lassan-lassan
A rossz tápon testereje -
Csak egy még a régi - lelke!

Büszkesége maradt nála,
Ez virasztja, ez dajkálja,
Hogy majd mint hűséges szolga
Szemét örökre befogja...

Közel van az idő pedig,
Szeme egyre sötétedik -
Ez is odahagyja, holott
Már neki világosodott.

Bilincseit meg-megrázza
Csak azért, hogy megpróbálja:
Itt van-e még e világon -
E kegyetlen rossz világon?

Börtönét még körüljárja
Búcsúzó szemevilága...
Lába előtt egy fehér csont...
- Még tünődik - vaj kié volt?...

Lelke újra elsötétül
Nehéz sejtés fellegétül;
Valami a szemét nyomja: -
Az álom - szelíd bakója...

Feje hátrahanyatlóba,
Ajka reszket, mintha szólna,
Meg-megzördülnek a láncok -
Imádság-e ez vagy átok?...

"Fényes kardom, édes kardom,
Éled már nem villogatom!
Oh hogy a gyülölt kezekből
Még egyszer nem vehetlek föl!

Én szerelmem, imádottam,
Kit soha nem csókolhattam,
Ajakamra, majd ha meghül -
Adsz-e egy csókot emlékül?

Hősök és boldogtalanság
Szülőföldje - Magyarország,
Légy dicső, nagy - amilyennek
Álmodlak s nem érhetem meg!"...

                *

Sötét börtön fenekire
Mi fehér ereszkedik le,
Leoldani a láncokat,
Fölkelteni a halottat?

László vitéz, mit álmodtál?
Úgy-e fönn az égben voltál?
Láttad isten fényes arcát,
Üdvözültek boldogságát!

Nyiló menyországajtónak
Csattanását is hallottad -
És hallottad a menybeli
Angyalokat énekelni?...

Nem menyországajtó csattant,
Kedvesed csókolta ajkad;
Nem angyalok énekeltek,
Szép szeretőd beszélt veled...

Hírül hozva szabadságod, -
Róbert Károly megbocsájtott,
S oly csekélység a föltétel,
Hogy ezentul ismernéd el...

Csak - mint illik - essél térdre,
Örök hűséget igérve...
S a hatalmas Csákok ellen
Hadakozzál a seregben...

S még ez éjjel vőlegény léssz -
Hallottad-e László vitéz?
Mért nem felelsz hát, mit hallgatsz,
Talán mert nagyon boldog vagy?

Miért nézesz oly merően,
Mozdulatlan, rémitően?...
Oh, a halál képe rajtad
Nem volt ennyire irtózat!

Vagy már megvetetted őtet,
Igazán hűn szeretődet?...
Hova könnyet hullat, forrót,
Mért oly hideg a homlokod?...

László vitéz, László vitéz,
Mire való a hideg ész?
Nagy teher az az igazság...
Becsületszó, hazafiság...

Szép szeretőd ölel, csókol,
Fölment ez a vádak alól;
Minek az a léleknagyság,
Nem követi a boldogság!...

Nem részegít-e meg a csók,
Nem szédítnek meg a hangok
Szerelmesed ajakáról,
"Kegyelmet ad Róbert Károly -

Szabadságod és szerelmem
Lesz jutalmad, gyere velem,
- Róbert fején a korona,
Jele, hogy isten pártolja"...

László vitéz mit cselekve?
Halhatatlan lesz a neve!
Mert oly állhatatos vitéz
Soha nem volt, s tán nem is lész!

"Még egy csókot, egy utolsót,
Hadd legyek egy percig boldog!...
Még egy csókot boldogságom!
Aztán érjen utól átkom!

Elmegyek a csatatérre
Az igazak seregébe;
Meglehet, hogy újra halok,
- Ami voltam - az maradok!...

Nem elég vitéznek lenni,
Hol a kart nem hit emeli,
Nem csatamező az, csárda,
Nincsen hőse, csak betyárja!

Eredj, vidd hirül Róbertnek,
Elfogadom a kegyelmet,
Hogy nem börtönben, nem éhen
Halok meg - de csatatéren!

Mondd neki, hogy vegye érte
Üdvöm, szerelmem cserébe...
Hogy csak egy maradt sajátom:
Mit el nem vehet - halálom!

Mondd, hogy győzni fog - hogy ott fenn
Nagy védője van - az isten.
Hogy győzelmét sejtve, látva
Mentem a nagy szent halálba...

S most - szerelmem, boldogságom,
Téged a jó isten áldjon!
Irántad kegyetlen voltam,
Ne sirass meg halálomban!

Szeretlek, úgy mint magamat,
De szeretnem úgy nem szabad
Sem magam, sem kedves téged,
Míg hazámnak gondja éget...

Van egy nagyobb parancsolat,
Amely tőled tova ragad:
Becsület és Magyarország...
- Én szerelmem - isten hozzád!"

                *

Rozgony véres mezejének
Oly szomorún szól az ének:
Honnan jő - a temetőbül,
Vagy a haragos felhőbül?

Árva szeretőnek jajja,
Elesett hősök sohajja
Elvegyülve a szélvészben
Jár a szomorú térségen.

Jaj de szomorú történet,
Jaj de búsan szól az ének!
A jobbak, az igazabbak
Mind elestek, mind meghaltak!...