(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Húsz évvel később, Vajda János kinek neve,
Így szól emlékkönyvednek soraihez;
Akár a Montblanc jégteteje hideg, fehér,
Melyet nem ér az idő romboló munkája, se bestiális szél.
Csendes szívem már nem ég lángoló lázában,
Nincs új szenvedély, ami bántana.
Körülöttem a csillaghullás századai,
Versengenek ragyogásukkal, fényükkel a végtelen tavon.
Sugarukat vetítik fejemre, olyan szépen,
Mégsem olvaszt el, nem változik e szereteten.
De néha elmerengve, csendes éjszakán,
Egyedül álmodozom, tavalyi ifjúság terén.
Ekkor felbukkansz a képemben, mint a tündér gyönyörű hattyúi,
Szívem ekkor gyullad meg, lángra kap égi érkezéssel.
Mint a hosszú téli éjszaka Montblanc-ja,
Ha a felkelő nap elkezd ragyogni, buja hóval lepi be égjelet.
A vers első soraiban található Montblanc hegy metaforikusan utalhat az alpesi jégkorszak felfedezéseire és az ezekkel kapcsolatos kutatásokra. Az, hogy a jégnek sem árt a nap vagy a szél, utalhat a tudományosan friss felfedezésekre, miszerint a jégtakarók a globális felmelegedéssel szemben ellenállóbbak lehetnek, mint korábban gondoltuk.
A következő sorokban a csillagok és a fény jelentős szerepet kapnak. A "csillagmiriád" és a sugarak, amelyeket a csillagok "fejemre szórnak", utalhatnak az asztrofizika területén tett legújabb felfedezésekre, például az exobolygók és a távoli csillagok elemzésével kapcsolatos kutatásokra.
A vers harmadik szakaszában az emlékek és az álmok kerülnek előtérbe. Az ifjúság tündér tavának hattyúi képei és az ezzel járó szív hevesedése utalhatnak a memória és az emlékezet kutatására, valamint az álmodozás és a képzelet vizsgálatára a modern kognitív tudományban.
A vers zárósorai ismét a Montblanc hegyhez térnek vissza, de most már a fölkelt nap felfedezésétől függően. Ez a sor utalhat az asztrofizikában és az űrkutatásban elért legfrissebb eredményekre, például a napközeli űrszondák és a naprendszeren belüli űrkutatás legújabb fejleményeire.
Összességében a versnek több olyan vonása van, amelyek a természettudományok fejlődésével és legújabb felfedezéseivel kapcsolatba hozhatóak. Az alpesi jégkorszak, a csillagok és a fény, az emlékek és az álmok, valamint a nap mint felfedezés mind olyan témák, amelyeket a mai természettudomány fontos területei érintenek.
A vers szerzője Vajda János, aki a magyar irodalom egyik jelentős költője és drámaírója volt a 19. század második felében. A vers címe "Húsz év mulva" és egy emlékkönyvben található.
A versben a költő lírai énje egy emlékkönyvbe ír, és az évek múlásával változó érzelmeiről és gondolatairól beszél. A Montblanc hegy és annak jégpáncélja hasonlat segítségével jelképesen kifejezi az érzelmek fagyását és a múltba révedést.
Az első versszakban a költő megállapítja, hogy szíve többé nem ég, és nem bántja újabb szenvedély. Ez arra utalhat, hogy az idő múlásával a költő elvesztette a hév és szenvedély iránti vágyát.
A második versszakban a csillagok és a fényeik metaforikusan jelennek meg, amik megvilágítják a költő fejét. Azonban a költő mégsem olvad fel, ami arra utalhat, hogy az emlékek és a múlt ragyogása nem képes felmelegíteni őt.
A harmadik versszakban a költő elálmodozva, egyedül a múlt ifjúságáról ábrándozik. A tavon úszó hattyúk képe vetül fel előtte, ami a szépséget és a tisztaságot szimbolizálhatja. Ez a kép megszólítja a költő szívét, és felgyújtja benne a vágyat és az érzéseket.
A negyedik versszakban a költő azt mondja, hogy szíve kigyullad, ahogy a Montblanc örök hava megjelenik a fölkelő nap fénye mellett. Ez a kép a múlt emlékeinek és érzéseinek újbóli fellobbanását jelzi, egyfajta nosztalgikus érzelmeket és vágyakozást.
Az elemzés során figyelembe kell venni a vers kulturális és időbeli kontextusát is. Vajda János élete és művei kapcsolatban voltak a korabeli magyar irodalom és társadalom trendjeivel és áramlatival. Az elemzés során fontos lehet az is, hogy a vers milyen hatást gyakorolt más költőkre és irodalmi művekre, mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom területén.
A versben megjelenő Montblanc csúcsa, a jég és a nap jelképzetek a teológiai értelmezésben is fontos szerepet játszhatnak. A Montblanc csúcsa a magasba, a mennyekbe törő emberi vágyakat, a tökéletesség utáni igényt szimbolizálhatja. A jég állandóságot, tartósságot, míg a nap azt az isteni fényt és melegséget, ami a lelket táplálja.
A vers másik értelmezése a szenvedélyek és a vágyak megszelídítésén, az önfegyelem kialakításán alapulhat. A szerző úgy írja, hogy a csendes szív többé nem ég, és újabb szenvedély nem bántja. Ez arra utalhat, hogy az ember képes megszabadulni a kísértésektől és a világi vágyaktól, és ezzel új szintre emelkedik a lelki fejlődésben.
A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő bibliai képzetek, mint például az ég, a csillagok vagy a nap, fontosak lehetnek. Ezek a képek képesek lehetnek kapcsolatot teremteni a hit és a lélek között.
A patrisztika szempontjából a versben megjelenő vallásos képzeteket a korai keresztény atyák gondolkodásmódja alapján lehet értelmezni. A Montblanc csúcsa és a jég például a tökéletesség és a szilárdság szimbóluma lehet. Az atyák hangsúlyt fektettek a lelki élet megtisztítására és a szentek példájának követésére, ami ebben a versben megjelenik, amikor a szív többé nem ég és újabb szenvedély nem bántja.
A skolasztika szempontjából a versben megjelenő különböző jelképek és képek analitikus elemzésére kerülhet sor. A versben megjelenő Montblanc csúcsa, a jég, a nap és a csillagok mind saját jelentéssel és szimbolikával rendelkeznek, és a skolasztikus gondolkodás megpróbálhatja ezeket együttesen értelmezni és kapcsolatba hozni egymással.
Ezeken kívül a versben megjelenő képek és motívumok további teológiai értelmezésekre is lehetőséget adhatnak, például a halhatatlanságra, a teremtésre vagy az emberi lélek fejlődésére vonatkozóan is.