Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...

 


Stílusok

Mi hátra volt, az megtörtént velem,
A földi létben gyászunk végtelen.
Egy utolsó találkozás, irgalmas végzet,
Egyszer még a sírod előtt.

Reméltem, hogy lesz idő, hogy megismerj,
Hogy cserét tegyünk a fájdalmas szívben.
S ha már késő lesz, akkor látom majd,
Az arcodon a megbánás könnyeit.

Mert amit én vesztettem, teóriás,
Az ég adott hozzá erőt nekem.
Én látok olyan dolgokat, mit senki más,
Csodákat mível emlékezetem.

A múltból előtör egy pillanat,
Mint elsüllyedt sziget az óceánban.
Újra látom ifjú arcodat,
Amikor még nem dobogott szíved másért.

És ez a varázslat rád is hat vissza,
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltárodon látod magad képként,
Most már tudod, hogy ki vagyok neked.

Ha már elváltam a földi létből,
Az imába és dalba foglalt szerelmem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Te, aki bájaidat hozzád nem méltóakra,
Kincseidet pazaroltad nemértőknek,
Én, aki hideg bálványod bűnhődő rabja,
Szívembe minden örömtemetett.

Most itt ülünk a siralomház lelkeivel,
Nézünk egymásra hosszan, szótalanul...
A tekintetünkben fájdalom van,
Az elveszett Éden el nem nyert szenvedése.

Így ül a hold az ádáz vihar után,
Csöndesen a nagy, tornyos fellegeken,
Néz le a bánatos éjszakán,
Szenvedélytelenül, de szomorúan.

Hallgatva a sírbolti csendet,
A borzalmas sötét erdő alatt,
Amíg a fákról nehéz könnycseppek
Halkan hullanak a hervadt levelekre...


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve kevés olyan elemet tartalmaz, amelyet a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel lehetne összefüggésbe hozni. Azonban néhány olyan elem található, amelyekhez kapcsolódva lehet némi közeget teremteni a természettudomány és a verselemzés között.

Először is, a versben szerepel az "oceánból elsülyedt sziget" képe, amely a természeti jelenségekben bekövetkező változásra utalhat. A tudomány mai állása szerint a tengerek szintje folyamatosan emelkedik, ami viszont a szigeteknek vagy akár egész lakott területeknek a víz alá kerüléséhez vezethet. Ez a folyamat a modern kutatások által is vizsgált téma, és a versben is megjelenik.

Emellett a versben a hold és az éjszaka motívuma is fontos szerepet kap. A tudomány mai állása szerint a hold hatása jelentős lehet bizonyos természeti folyamatokra, például az óceánok ár-apály jelenségére. Ezenkívül a holdvizsgálatok és az éjszakai égbolt tanulmányozása is fontos téma a modern asztrofizikában és csillagászatban.

Ezek az elemek csak alcsonk szálakat képeznek a vers és a természettudomány között, és az összekapcsolásuk sokkal inkább a képzelet és a metaforák területe, mintsem a konkrét tudományos felfedezések világa.

A vers egy szerelmi vallomás, amelynek középpontjában a múlttal való szembenézés és a visszatérés áll. Az első sorokban a költő arról beszél, hogy már minden hátra volt, amit meg kellett tennie, és hogy a földi életben eljött a gyász ideje. A következő sorokban pedig arra utal, hogy találkozni fognak még egyszer, a sírnál, és a vágy, hogy a fájdalom helyet cseréljen bennük a megbánás könnyeivel.

A versben megjelenik a múlt és a jelen, valamint a remény és a fájdalom témája is. A költő hisz abban, hogy a fájdalom helyt cserélhet az idővel, és hogy a megbánás könnyei által megtapasztalhatják a benső béke és megbékélés érzését. Ezenkívül, a vers megemlíti a veszteséget és az erőt is, amit az ég ad a költőnek. Az emlékezet erejének bemutatása is szerepet kap, amelynek segítségével a múltbeli pillanatok újra életre kelnek.

A versben megjelenő szimbólumok és képek is fontosak a szépirodalmi elemzése során. Az oceánból elsülyedt sziget és az ifjú arc szimbólumai a múltnak és az elhunyt szeretett személynek, az elvesztett édennek a felidézését jelképezik. A szövegben megjelennek a romjain újjáépülő városra utaló képek is, amelyek azt a reményt közvetítik, hogy a múlttal való szembenézés és a megbánás lehetővé teszi a helyreállítást és a továbblépést.

A vers alcíme, "Harminc év után", a költő és a szerelem között eltelt időt is jelzi, ami további réteget ad a vers értelmezéséhez. A költő egyfajta bűnbánó alázattal szól a szerelméhez, és a végén arról is beszél, hogy a földi élettől való megválás után az imába és dalba foglalt szerelem örökkévalósága az új életben is folytatódik. Ezzel arra utal, hogy a szerelem és a vallomás örök és minden halálon túl is megmarad.

A vers nyelvezete lírai, mély érzelmeket közvetít. Az alkalmazott képek, metaforák és szimbólumok a líraiságát erősítik. A ritmusos és zengő szófordulatok segítenek a hangulat átadásában és a hatás fokozásában.

A vers Vajda János "Harminc év után" című műve. Teológiai szempontból számos értelmezési lehetősége van a versnek, és számos aspektus mentén megközelíthető.

Bibiliatudomány szempontjából a versben megjelenő gondolatokat kapcsolatba lehet hozni a bűn és a megbánás témájával. A megbánásnak, illetve a fájdalomnak tulajdonított érték nagy szerepet játszik a versben. A költő hisz abban, hogy a fájdalomnak és a megbánásnak van értéke, és hogy a veszteségek, amiket elszenvedett, erőt adnak számára az életben. Ezen keresztül megjelenik a bűn és megbánás bibliai motívuma, amely a bűn következményeinek elfogadására és a megbánás fontosságára hívja fel a figyelmet.

A patrisztika nézőpontjából a versben megjelenő gondolatok a halál és az öröklét kérdéskörét érintik. A költő itt azt sugallja, hogy a szerelem és a megbánás által az emberi lélek részesedhet az örökkévalóságból még a halál után is. Ezen keresztül felmerülhet a patrisztika egyik alapvető kérdése: vajon az emberi lélek eljut-e az örök boldogságra, vagy örökkévaló kárhozatra van ítélve. A költő itt úgy tűnik, hogy reménykeltő választ ad erre a kérdésre, miszerint az öröklét azok számára is elérhető, akik megtapasztalják a megbánás és az igazi szerelem élményét.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenő gondolatok a halál utáni élettől való vágyakozást és a szükségszerűséget feszegetik. A versben a költő úgy véli, hogy a halál utáni életben találkozhatnak újra és megőrizhetik egymás iránti szerelmüket. Ez a gondolat a skolasztikus elképzeléseket erősítheti, amelyek szerint a lélek folytatja a létét a test halála után, és örökké fennmarad. A versben megjelenő sír előtti találkozás lehetősége ezt az elképzelést támasztja alá és kifejezi a halálra vonatkozó reményeket.

Természetesen a verset lehet más nézőpontból is megközelíteni. Például a vallási identitás és az isteni szeretet témáját is fel lehet fedezni a versben, amely megszólítja az olvasót, hogy fontolja meg a bűnbánat és a szeretet fontosságát a vallási életben.

Összességében elmondható, hogy a vers teológiai szempontból izgalmas és sok réteget rejt. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai mind hozzájárulhatnak az értelmezéséhez, és más nézőpontok is felhasználhatók a vers mélyebb megértéséhez.