Mert lelkem oly tükör, amelyben
Legszebbnek látod magadat;
Gyönyörködöl az istenképben,
Minőnek szerelmem mutat;
Mert szép vagy ott, mint a dicsőség,
Hódító, mint a diadal;
Tekintetedben angyalfönség,
Mitől imává lesz a dal:

Ezért lejársz hozzám az égből,
Hogy ez arany vissz-sugarak
Rád özönölve a lelkemből
Fürösszék hiuságodat.
Oh hát e kölcsönös fényesség
Legyen választó átok itt,
Mely arcodon s szivem mélyén ég,
Engem megöl, téged vakít?

Hát csak butor, bár kedves, drága,
Tükröd maradjak én neked,
Kit soha, bármi hőn sovárgja,
Félvén, nem ér lehelleted?
Hát lelkem fénye, tisztasága
Legyen számomra kárhozat,
S ki isten-voltodat nem látja,
Szerelmedet majd annak add?

Ez hát a rend a mindenségben!
Te is olyan vagy, mint a nap,
Tündöklő a végetlenségben,
Melytől minden fényt visszakap;
De kebléhöz nem fér, csak az, ki
Reá homályt vet, léha folt;
Míg hátul a föld megkeríti,
Arcára csúsz a satnya hold?!

 

Elemzések

A vers teológiai szempontból a lélek és Isten kapcsolatát mutatja be. A vers elején a szerző úgy írja, hogy a lelkében Istenkép tükröződik, és ezen keresztül éli meg a szépséget, dicsőséget és szerelmet. Ez a gondolat a bibliatudományi megközelítést idézi fel, ahol az "istenkép" kifejezés a Teremtés könyvében található, és arra utal, hogy az ember Isten képmására van teremtve.

A következő részben a szerző először arról beszél, hogy az isteni fény és szeretet az ő lelkéből ömlik Arabellára, aki a versben valószínűleg Isten képviselője vagy angyali lény lehet. Ez a patrisztikai nézőpontot idézi fel, ahol az isteni kegyelem és szeretet által az ember kapcsolatba kerülhet Isten lényegével.

A vers tovább folytatódik és a szerző megkérdőjelezi a kölcsönös fényességet, mert úgy érzi, hogy ez az ő számára kárhozatot jelenthet. Itt jelenik meg a skolasztikus nézőpont, ahol a szerző tisztában van azzal, hogy az isteni szereteten túl kell lépni a végtelenség határait, hogy az ember valóságos közösséget alakítson ki Istennel.

A vers vége felé pedig a szerző Istenhez hasonlítja Arabellát, mint a napot a végetlenségben. A Nap csak azokkal a lényekkel osztja meg fényét, akik a földön keresztül ismerik fel és tisztelik. Ez a gondolat a patrisztikus nézőpontban gyökerezik, ahol az ember Isten fényét és szeretetet a teremtett világban felismeri és továbbítja.

Összességében a vers teológiai szempontból a lélek és Isten közötti kapcsolatot mutatja be. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjairól beszélve megjelennek a teremtés, a kegyelem és a végtelenség témái, amelyek mind a lélek és Isten közötti kapcsolatot tükrözik.

A vers a magyar romantika időszakában, a 19. században íródott. Jellegzetes romantikus vonásokat mutat, mint például az érzelmes líraiság, az isteni és földi szerelem összemosása, az égi és földi világ kölcsönhatása.

A versben megjelenik a tükör metaforája, amely az ember lelkére utal, és az embert azt látja benne, amit szeretne látni. Ez a motívum a magyar irodalomban is gyakran előfordul, például Petőfi Sándor A tükör című versében is.

A versben említett istenkép és angyalfönség további utalások a romantikus vallásosságra, az égi és földi világ kölcsönhatására. Ezek az elemek a nemzetközi romantikus irodalomban is gyakran előfordulnak, például az angol romantika korábbi korszakában, a 17-18. században.

A versben a fény és sötétség, a vakítás és homály motívumai is megjelennek. Ezek a motívumok szintén jellemzőek a romantikára, és az emberi kapcsolatokban, szerelmekben gyakran ábrázolják a szenvedélyt, a szenvedést vagy a nem teljesítő vágyat.

A vers központi témája az égi és földi világ, a látható és nem látható közötti konfliktus. Ez a konfliktus általánosan jelen van a romantikus irodalomban, például a német romantikusok műveiben is, ahol az embert gyakran az égi és földi vágyak közötti küzdelembe helyezik.

Összességében tehát a vers több romantikus motívumot és témát tükröz, amelyek a magyar és nemzetközi romantika irodalmában egyaránt megtalálhatóak. A verselemzés során fel lehetne vázolni a romantika stílusjegyeit, mélyebben elemezni a tükrökhöz, fényekhez és sötétséghez kapcsolódó motívumokat, illetve összehasonlítani más romantikus szerzők műveivel.

A vers első sorában a költő azt mondja, hogy a lelke olyan tükör, amelyben a másik személy lehetőséget lát arra, hogy a legszebb önmagát lássa. Ez a gondolat a pszichológia és az emberi kapcsolatok tanulmányozásával kapcsolatos lehet, valamint arra utalhat, hogy az emberek hogyan látnak és értékelnek másokat.

A második sorban említett istenkép és szerelmi megjelenítés lehet összefüggésben a kulturális és vallási háttérrel, mivel a költő Istentől vagy mindenhatótól származtatja a szépség megmutatkozását a másik személyben.

A vers harmadik sorában a "gyönyörködöl az istenképben" megfogalmazás arra is utalhat, hogy a másik személyre való tekintettel az ember önmagának szebbnek és vonzóbbnak látja magát. Ez a pszichológiával és az önértékeléssel kapcsolatos lehet, valamint összefüggésben lehet az emberi kapcsolatok vizsgálatával is, amikor az ember másokra reflektál és értékeli saját magát.

A vers további részében a költő a szépség és a dicsőség fogalmával folytatja, amelyek összekapcsolhatóak az esztétikával és a szépszé, valamint a hatalom és győzelem fogalmaival, amelyek a kultúrától és történelemtől függően változhatnak.

A szerelem és a dal összekapcsolása a művészettel és az érzékiséggel is kapcsolatos lehet, amikor a költő a másik személy iránti szerelméről dalban fejezi ki magát. Ez a szerelem és zene összefüggése lehet az egzakt tudomány és a kifejező művészet közötti kapcsolatot is felvillantaná.

A második részben a költő a kölcsönös ragyogás és fényesség jelentőségéről beszél. Ez lehet kapcsolatban a kölcsönös inspirációval és az emberi kapcsolatok energiájával. Ezek az ötletek összekapcsolhatóak a pszichológiával és az emberi viselkedés tanulmányozásával, valamint a fizika és a modern technológia területével, amelyek a fény és az energiaközvetítés alapjául szolgálnak.

A vers végén a költő a mindenség rendjéről beszél, és a nap és a hold viszonylatára utal. Ez lehet kapcsolatban az asztrofizikával és a kölcsönhatásokkal a naprendszerben, valamint az astronomiával és az idő méréseivel. A nap és a hold szimbólumként is értelmezhetők, és az emberi kapcsolatok vagy az ember és a természet közötti kapcsolatra utalhatnak.