Fut a vonat, és alszik a leány,
A függönytelen fülke ablakán
Bántón besüt, betolakszik a nap, -
Egy férfi kezében keménykalap, -
A virág-arcot ahogy védve rejti:
Ez az örök lovagi mozdulat.
Közbe kinéz, tűnik az őszi táj,
És vándorolnak gondolatai,
De karja, lankadatlan férfi-karja
Nem rest a nap-ellenzőt tartani.
Nézem - és áthat a meleg s a fény.

Ma tiszta, töretlen tükör vagyok,
Nem borzolnak idegen viharok,
Sugárzik bennem e halk tünemény.

Kolozsvár, 1927 november 5