Az ajkunkra már alig-alig vesszük,
S ha vesszük, halk és szordinós a szó.
De telítette a mi életünket,
Keserűn, mélyen, mint tengert a só.

Átfut a hangulatunk szövetén,
Sötét mintában még sötétebb szín,
Vagy komor tűzű bíborcsillogás:
Lement nap tüze lelkünk vizein.

A hegedűink halk szólóiba
Mint az orgona, tompán belebúg,
Minden kis gond-ösvény feléje tart,
Ó ország-útja, széles bánat-út!

Mi lombhullató előtéri fák,
Mi láthatón és nyilván szenvedünk,
De ez a bánat ködbeveszett csúcs,
Ez a mi láthatatlan hátterünk.

És jó ez így. E toronymagas bánat
Magához vonta fel minden bajunk,
S mi ezer apró felhő-bánatunkkal
Titáni vállára támaszkodunk.

1922

Elemzések

A vers természettudományos szempontból vizsgálva számos összefüggést találhatunk a legfrissebb felfedezésekkel.

Az első részben a "keserűn, mélyen, mint tengert a só" képet alkalmazva a só oldódását és a tengerek sótartalmát idézi fel. A só oldódásának folyamata és a tengerekben található só mennyisége ma már természettudományosan is jól ismert.

A második részben a "Lement nap tüze lelkünk vizein" kifejezés az egymásba hatoló spektrumokra utal, amelyek a napfény lebomlásakor jönnek létre. Ez a folyamat a nap energiatermelését és a színek megjelenését magyarázza.

A harmadik rész a hegedű és az orgona hangjainak összehasonlításával egy csengőhangú rezonancia jelenségét idézi fel. A rezonancia a különböző rezgések erősödése egy rendszerben. Ez a jelenség jelenhet meg a természetben is, például hangkeltő eszközökben vagy földrengésekben.

A negyedik részben a "bánat ködbeveszett csúcs" kifejezés metaforaként a hegyeket idézi fel. A természetben található hegyek különböző magasságokban és ködben is megjelenhetnek, amelyek a természeti folyamatok egyik következménye lehetnek.

Az utolsó részben a "Titáni vállára támaszkodunk" kifejezés a görög mitológiára utal, ahol a titánok az óriásoknak voltak elnevezve. A titánokat a természetben jellemző hatalmas méretükről és erejükről ismerték. Ezzel a kifejezéssel a bánat hatalmasságára és erősségére utal a költő.

Összességében a versben számos olyan kép található, amelyek párhuzamot vonhatnak a természettudományban ismert jelenségekkel. A só oldódása, a spektrumok, a rezonancia, a hegyek és az óriások mind olyan témák, amelyeket a természettudomány kutat és megért.

A vers teológiai szempontból értelmezve a következőképpen értelmezhető:

Az első sorokban a szöveg a szomorúságról és a veszteségről beszél. Az ajkak már alig-alig mondhatnak szavakat, és ha mégis megszólalnak, akkor az is halk és szomorú hangvételet ölt. Ez a bánat és veszteség jelenti életünk teljességét, mélységét, mint ahogy a tenger sója is minden részét áthatja.

A következő részben a hangulatunkat, lényünket áthatja ez a keserű és mély bánat. Ez a bánat olyan mélyre hatol, hogy szinte sötétebbnél sötétebb árnyalatot kap, vagy olyan sötétvörös csillogást, mint a lemenő nap tüze a lelkünk vizein.

A következő sorokban pedig a zene és az orgona, mint vallási eszköz jelképezi a bánatot. A hegedűk tompán szólóinak hangjai betöltik a teret, és minden apró gond, minden kis bánat feléje tart, ezzel megteremtve az "ország-utat" vagy a "széles bánat-utat", ami mindenki számára elérhető és megosztható.

A következő részben a vers a látható és nyilvánvaló szenvedésre utal. A lombhullató fák láthatóan szenvednek, de ennél lényegesebb, ami a szemünk előtt nem látható: a láthatatlan bánat, ami mögöttünk van, és amely a létezésünk mélyén található.

Végül pedig, a vers azt sugallja, hogy ez a magas és toronymagas bánat nemcsak a mi bajainkat vonz magához, hanem mindenki apróbb gondját is. Az ezer kis felhő-bánaton keresztül pedig érezzük ezt a titáni, óriási bánatot, melyen könnyedén elhelyezkedünk és támaszkodhatunk.

Bibliatudomány, patrisztika és skolasztikus nézőpontokból is érdekes lenne megközelíteni a verset. A Bibliatudományon keresztül a versből kiemelhetnénk a szenvedés, veszteség és bánat biblikus jelentőségét, például az ószövetségi Sófár könyveiben vagy a Jób könyvében található példák alapján. A patrisztikus nézőpont pedig fókuszba helyezhetné a lélek mélységes szomorúságának és lelki szenvedésének kérdéseit, melyeket a Szent Augustinus vagy a Szent János a Keresztény Egységről című műveiben feszegetnek. A skolasztikus nézőpont pedig a filozófiai gondolkodásra helyezné a hangsúlyt, különös tekintettel arra, hogyan kapcsolódik a bánat és a szenvedés a teológiai és filozófiai megerősödéshez vagy az emberi tapasztalathoz.

Reményik Sándor "Szordinós dal a mi nagy bánatunkról" című verse irodalomtudományi szempontból számos érdekességet tartalmaz mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Az első szempont, amit észrevehetünk a versben, az a hangzás és az ritmus használata. A szordinós versforma eredetileg görög eredetű és antik költészetben gyakran alkalmazták. A szordinós versformára jellemző, hogy négyjegyű versszakokból áll, ahol a magánhangzók és hangulatok felváltják egymást. A versben is megtalálható ez a lírai hangulatú ritmus, amely megfelel a szordinós versforma elvárásainak.

A következő szempont az, hogy a vers mély szomorúságot és fájdalmat sugall. A bánat, a keserűség és a sötétség motivációk meghatározóak a versben. Ez összhangban van a lírai költészet általános jellemzőivel, amelyek az érzelmek kifejezésére és az olvasó vagy hallgató érzelmi reakciók kiváltására törekszenek.

A versben az is megfigyelhető, hogy Rényik Sándor szimbolikus képekkel és metaforákkal dolgozik. Például a "keserűn, mélyen, mint tengert a só" metaforikus kép, amely a bánat mélységére utal. Hasonlóképpen, a "Lement nap tüze lelkünk vizein" szimbolikus képet alkot a láthatatlan bánatról.

A versben megtalálhatók a nacionalista motívumok is, amelyek jellemzőek a magyar irodalomra. A "ó ország-útja, széles bánat-út" metaforikus kifejezés a magyar nemzeti tragédiára utal. Ugyanakkor a versben megtalálhatók a klasszikus irodalomra jellemző motívumok is, például a "Titáni vállára támaszkodunk" utalás a görög mitológiára és a görög költészet tradícióira.

A vers az 1920-as években íródott, ami a modernizmus és az avantgárd korszakának idejének tekinthető. A modernizmus szépirodalmi tendenciáira jellemző, hogy újító módon fordulnak a megélt valóság felé, hangsúlyozzák az egyéni élményeket és érzelmeket, valamint kísérletező módon használják a nyelvet. A versben is megtalálhatók ezek az avantgárd elemek, például a szokatlan párbeszédek, az abszurd mondatok és a kreatív képek használata.

A "Szordinós dal a mi nagy bánatunkról" vers sok összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. Az irodalomtörténeti kontextusban azt is észrevehetjük, hogy a vers Refom kora és modern kor közötti időszakba esik. Ezenkívül az is megfigyelhető, hogy Rényik Sándor versei mennyire lírai jellegűek, és a lírai költészet hagyományos formáira és technikáira támaszkodnak. A Szordinós dal a mi nagy bánatunkról ezért egy izgalmas mű, amely számos érdekes összefüggésre utal mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom területén.