Kuncz Aladár emlékének

Felszállt a vészjel, és körülrepült
Viharmadárként a föld kerekén:
Búvárhajó... kínai partvidék...
Bent emberek és fogyó oxigén.
Lélekzetállító órák, napok,
Aztán az utolsó helyzetjelentés:
Megtettünk mindent, amit tehetett
Ember, tudás, hatalom, szeretet.
Próbáltuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.
Sorsára hagyjuk.

Drága Barátom, amíg haldokoltál,
S tűnt a remény, fogyott az oxigén:
Ama távoli, elmerült hajóval
Kapcsoltalak lélekben folyton én.
Rokona volt az minden elveszettnek,
A társtalan haldoklás egymaga, -
A feladottság, az elengedettség,
A menthetetlenség szimboluma.
S Te is az voltál, jaj, Te is, Te is.
A nekifeszült mentő-akarat
Visszahanyatlott tehetetlenül,
S én hallottam, ahogy a világ-végzet
Egy rettentő refrénbe tömörül:
Nem tudjuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.
Nem tudjuk kiemelni.

1931 július 13


Elemzések

A versről természettudományos szempontból úgy lehet beszélni, hogy a hajótöréssel és mentési kísérletekkel kapcsolatos történeti események és az azokhoz kapcsolódó érzelmek bemutatásával összekapcsolja a természeti jelenségek, mint az oxigén hiánya, a levegőtlenség és a sors fogalmát.

Az első versszakban a "Búvárhajó... kínai partvidék" sorokban a búvárhajó és a kínai partvidék említése a korszerű technológiai és földrajzi helyszínekre utalhat. A "fogyó oxigén" pedig az emberi lélegzetvételek fogyatkozását mutatja.

A második versszakban a "kiemelni" és "Sorsára hagyjuk" sorokban a mentési kísérletek sikertelenségét és az emberi hatalom határait lehet értelmezni. A "Nem tudjuk kiemelni" többszöri megismétlése pedig hangsúlyozza az emberi hatalom és technológia korlátozottságát.

A harmadik versszakban a "fogyott az oxigén" és "elmerült hajóval" sorok tükrözik az oxigénhiányra és vízbe merülésre vonatkozó problémákat, ami a hajótörések és mentési kísérletek fizikai szempontját mutatja. Az "elengedettség" és "menthetetlenség" szavak pedig a sors és a környezeti tényezők befolyásának hangsúlyozására utalnak.

Ezen kívül a versben megjelenő halál és kétségbeesés érzései a modern természettudományban elterjedt veszélyeztetés és súlyosbodó klímaváltozás által okozott katasztrófákra is utalhatnak.

A vers teológiai szempontból a sors és az emberi cselekvés paradoxonját boncolgatja. A vers középpontjában egy hajóval és annak sorsával való konfrontáció áll, amely metaforikusan jelképezi az emberi életet és sorsunkat. Az említett hajón emberek vannak, akik el vannak vágva a külvilágtól és fogyó oxigén hiányával küzdenek.

Bibliai értelmezésben a hajó lehetne a bűnbeesés utáni emberi lét, amely a természeti, kozmikus erők által az elkerülhetetlen pusztulás felé sodródik. A szereplők tehetetlenek a saját sorsukkal szemben, és a versek között ismételt "nem tudjuk kiemelni" mondat visszatérő szólamként hangsúlyozza a hiábavalóságot és a küzdelmek veszteségét.

A patrisztika nézőpontja szerint a versben megjelenő sors kérdései az emberi létezéshez és az isteni tervhez való viszonyt feszegetik. Az ember tehetetlenségét és a külvilág hatalmát hangsúlyozza, illetve azt a paradox helyzetet jeleníti meg, hogy az ember elvileg minden tőle telhetőt megtett az életmentésért, mégis tehetetlen a bajban, és végül a sorsára hagyja az embereket.

A skolasztika filozófiai iskolája az emberi cselekvés mibenlétét feszegeti, és a szabad akarat erejét hangsúlyozza. A versben az emberek mindent megtesznek a mentés érdekében, de mégis tehetetlenek. Ez a skolasztikus nézőpont szerint azzal a gondolattal játszik, hogy az emberi cselekvés rendelkezik-e valódi hatással a világra. Az erőfeszítések hiábavalósága a végzet, a sors olyan tényezőivel szemben, amelyeket az ember nem befolyásolhat.

A versben tehát a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai alapján megfigyelhető, hogy az ember tehetetlen a sorsával szemben, és a cselekvése az életmentés érdekében még kérdéses hatást sem gyakorolhat a külső erőkre.

Egyéb nézőpontból a vers kifejezheti az emberi természet gyarlóságát és az élet véletlenszerűségét. Egy ilyen értelmezésben a hajóba rejtett emberek a világban létező számtalan veszéllyel szembeni tehetetlenséget és védelmetlenséget jelképezik, és a vers által közvetített üzenet az élet bizonytalanságára és a sorsunk irányítatlanságára hívja fel a figyelmet.

Reményik Sándor "Sorsunkra hagyva" című versének elemzése irodalomtudományi szempontból több összefüggést és jelentést fedezhet fel mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

A vers általános témája a reménytelenség és a megoldhatatlanság érzése. A vers első részében egy hajón történt tragédiát leír, ahol emberek maradtak bent, ahogy az oxigén fogyott el. Ez egy metafora lehet a reményvesztettségre és az elkerülhetetlen sorsra. Itt már megjelenik a versek központi gondolata, hogy nem tudják menteni az embereket, és ezáltal hagyják sorsukra.

A második részben a szerző személyes hangúvá válik és a versek közötti kapcsolatot fejezi ki. Szinte lélekben összekapcsolódik a haldoklóval, és a vers szerint mindketten hasonló helyzetben vannak. Ez általánosabb jelentéssel is bírhat, miszerint az emberiség minden tagja összekapcsolódik az emberi szenvedéssel és reménytelenséggel.

A vers nyelvezete egyszerű és érthető. Számos költői kép és metafora található benne, amelyek erősítik az érzést és a hangulatot. A vészjel szárnyasülése egy viharmadárra utal, ami dramatikus hatást kelt, és a veszély jelét hordozza. Emellett a "haldoklás" és az "elengedettség" metaforái is erősítik a vers hangulatát és a reménytelenséget.

A versek óhatatlanul összekapcsolódnak a magyar és a nemzetközi szépirodalomhoz. Reményik Sándor egyike a 20. századi magyar költőknek, akinek művei a magyar irodalmi kánon részét képezik. Az ő verseskötetei és más művei ismertek és elismertek hazánkban. A versekben érzett sors iránt való érzékenység és az emberi szenvedés ábrázolása nemzetközi szinten is ismert témák a költészetben. Ezért a vers olyan kérdéseket és érzéseket fejez ki, amelyek minden emberre hatással lehetnek.

Összességében a "Sorsunkra hagyva" olyan témákat érint, mint a reményvesztettség, az elkerülhetetlenség és az emberi szenvedés. A versek magas színvonalon íródnak és ügyesen használják a költészeti eszközöket. A versek magyar irodalmi hagyományokban és a nemzetközi költészeti témákban is elhelyezkedhetnek. Ezért a vers fontos helyet foglal el mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom történetében.