Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!


Stílusok

Vigyázzatok ma jól, ha szólaltok,
Sóhajtva ejtsetek szent szavakat.
A nyelv ma a menedékem néktek,
Ma a varázsvár, a titkos katakomba,
Vigyázzatok ma jól, ha beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne tépjétek,
Ne szóljon érintetlen kéz a rá,
Senki az édes rózsafát ne szakítsa,
Mely hóban virul a kertekben százszor.
Szóljanak ma mind magyarul méltón,
Úgy, mint imádság, szent beavatás,
Aranyat, tömjént, mirhát hozzon mind.

A költő pedig meg legyen király,
Pap és próféta, sosem más szerep,
A főpapi talár nem illik rája,
A királyi nyelvet szegénykedős dadogás.
Vigyázzatok ma jól, ha szólaltok,
Figyelmetekben legyen a szent kelyhes pohár,
Az élet bora benne habzik,
Előre tekint, csak időnként hátra,
S az italt többé nem engedi el!

Ó ti, hűvös árnyú magyar szavak,
Vigyázzatok ma jól, ha kiáltoztok,
Mert ez az ige elengedhetetlen,
A nyelvünkünk, az éltető kincsünk,
Óvatosan, mély tisztelettel ejtézzétek.

E drága nyelvünket ne vigyék porba,
Ne érje tisztátalan kéz érintése,
Senki ne tépje le róla a szirmokat,
Amelyek fehérben virulnak a rózsafán.
Beszéljetek magyarul ma mindegyikünk,
Mint imádkoznánk,
Mint ha aranyat, tömjént, mirhát hoznánk!

A költő legyen a király e földön,
Pap és próféta, senki más ne legyen.
Még a főpapnak sem illik a darócra,
S egy szegényült nyelvhez nem illik a királyság.
Óh, vigyázzatok ma jól, ha kiáltoztok,
Vigyázzatok, mert ez a nyelv egy szent kehely,
A Bor Életét itták belőle először,
Előre tekint, csak ritkán visszanéz -
És nem engedi többé el ezt a poharat!


Elemzések

A vers irodalmi elemzésekor érdemes figyelembe venni többek között a következő összefüggéseket:

1. Nyelvi és stíluselemek: A vers elsősorban a nyelv és a beszéd fontosságára helyezi a hangsúlyt. A szövegben gyakoriak a költői képek, pl. "tündérvár" és "katakomba", amik a nyelvvarázsló hatását erősítik. A magyar nyelv megfelelő és áhitott használata fontossá válik.

2. Történelmi összefüggések a magyar irodalomban: Reményik Sándor művei a 20. századi magyar irodalom egyik meghatározó alakjához tartoznak. A költő a magyarságot, a nyelvet és a nemzeti identitást ábrázolja és erősíti meg verseiben. Az "Az ige" című versében is hangsúlyozza a magyar nyelv jelentőségét.

3. Vallás és spirituális vonatkozások: A versben vallásos motívumok is megtalálhatóak, pl. "imádkozna", "Élet borát issza". A nyelv isteni ajándékként és az élet forrásaként jelenik meg, amit meg kell tisztelni és áhítattal kezelni.

4. Emberi értékek és szerepek: A versben hangsúlyosan jelen van a költői szerep és költészeti hivatás, amit Reményik Sándor a királyi, papi és prófétai szerepekkel azonosít. Ez azt sugallja, hogy a költő különleges felelősséggel és kötelességekkel bír a nyelv ápolásában és a szép, nemes értékek közvetítésében.

5. Univerzális értékek és összefüggések: Bár a vers elsősorban a magyar nyelven és irodalmon belül értelmezhető, a fő üzenet és a nyelv tisztelete univerzális értékekhez kapcsolódik. Ezért a verse az irodalmi művek között is általános érvényű és érthető lehet.

Ezek az összefüggések és kontextusok segíthetnek a Reményik Sándor "Az ige" című versének irodalomtudományi elemzésében és értelmezésében.

Reményik Sándor "Az ige" című versében a nyelv és a beszéd fontosságát hangsúlyozza, valamint arra figyelmeztet, hogy vigyázzunk, hogyan használjuk a szavakat.

A bibliatudomány nézőpontjából a vers arra utal, hogy a nyelv szimbolikus és isteni eredetű. Az "ige" kifejezés a Bibliában az Isten beszédét és tanítását jelöli. A versekben megjelenő imádságra utalások és a szent kelyhes kép a liturgiához, az istentiszteleti szertartásokhoz kapcsolódik. A nyelvet isteni ajándékként, Isten által megteremtett eszközként kell értékelni.

A patrisztika, vagyis az egyházi atyák tanítása szerint a nyelv arra szolgál, hogy az emberek kapcsolatba kerüljenek Istennel és egymással. Az imádkozás és a dicsőítés közvetítő eszköze a szavak. Ebben a kontextusban az imádsághoz hasonlítja a vers a magyar nyelv használatát, hiszen arra ösztönzi az embereket, hogy úgy beszéljenek, mintha imádkoznának.

A skolasztika, vagyis a középkori egyetemista filozófia hatása is érződik a versben. Itt a nyelvet a tudás és az igazság közvetítőjeként, valamint a hatalommal és a királyi méltósággal is összekapcsolja. A költőt és a nyelvet összekapcsolva a vers arra utal, hogy az igazi költőnek különleges hatalma van a szavakkal, és felelőssége van azok helyes használatában.

Az ige témája és az isteni eredetű nyelv gondolata kapcsolódik a nyelvfilozófiához is. A versekben megjelenő metaforák, például a nyelv mint tündérvár vagy hóban viruló rózsafának, a nyelvet különleges és varázslatos eszközként ábrázolják.

Összességében a vers teológiai szempontból azt a tanítást hordozza, hogy a nyelvet szent és különleges képességekkel rendelkező eszközként kell kezelnünk. A nyelv nem csak kommunikációs eszköz, hanem lehetőséget ad arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Isten és egymás között, és hogy a szavainkkal kifejezzük a hitünket és tiszteletünket.

A versben az emberi kommunikáció és a nyelv fontossága kerül előtérbe. Azt hangsúlyozza, hogy vigyázzunk a szavakra, mert a nyelv a végső menedékünk, egyfajta tündérvár és katakomba. Ez a megfogalmazás a mai természettudományos felfedezésekkel kapcsolatban is érdekes lehet. A modern tudomány például a genetika területén felfedezte, hogy a beszéd és az emberi kommunikáció felelős bizonyos gének aktivitásáért. A nyelvi képesség genetikai háttere és a neuronális hálózatok, amelyek a beszéd előállításáért és feldolgozásáért felelősek, ma már részletesen ismertek. Tehát a nyelvünk és az ahhoz kapcsolódó kommunikáció valóban különleges és komplex biológiai folyamat.

A vers másik részében Reményik Sándor arra figyelmeztet, hogy vigyázzunk a nyelvünkre, ne bánjunk vele avatatlanul. Ez a gondolat összekapcsolható a mai nyelvészet és az antropológia legfrissebb kutatásaival, amelyek az emberi nyelvek, a nyelvi változatok és a nyelvi sokszínűség vizsgálatát foglalják magukban. Az emberi nyelv szerkezete és változatossága nagyban tükrözi a kultúrákat és a társadalmakat, és ezért is fontos, hogy óvjuk és tiszteljük a nyelvünket.

A versben szereplő "Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, mintha imádkozna, mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!" sorok rámutatnak a nyelv erőteljes és rituális jellegére. A modern pszichológia és kognitív tudomány kutatásai rávilágítottak, hogy a nyelv nemcsak kommunikációs eszközként működik, hanem hatással van az emberi gondolkodásra és érzelmekre is. A szavak használata és a nyelv hangzása különféle pszichológiai hatásokat és érzelmeket vált ki. Tehát a nyelvünk és annak használata képes emelni és mélyíteni az emberek tapasztalatait és érzéseit.

Végül a vers utolsó részében Reményik Sándor újból hangsúlyozza a nyelv felemelő és szent jellegét. A vers a nyelvet egy szent kelyhe lesz, amelyet csak előre lehet nézni, néha pedig még visszanézni sem enged. Ez az érzés összekapcsolható a modern neurobiológia és az agykutatás legújabb eredményeivel. Azt találták, hogy az emberi agyban a beszéd és a nyelvi feldolgozás főleg az előagyban, a frontális lebenyben és a temporális lebenyben zajlik. Ezek az agyi régiók felelősek a tudatosságért, és a beszéd közben aktiválódnak. Tehát a beszéd és a nyelv egyfajta agyi rituálévá válik, és elmélyíti az emberi érzékelést és tapasztalatot.

Összefoglalva, a vers a nyelv és a kommunikáció fontosságát hangsúlyozza, amit a mai természettudományos felfedezések mellett is érthetünk és értékelhetünk. A genetika, a nyelvészet, az antropológia, a pszichológia és az agykutatás eredményei mind rámutatnak a nyelv biológiai, kognitív és rituális jellegére. Együtt teszik lehetővé, hogy a nyelvünk különleges és mély élményeket hozzon létre, és az emberi kommunikáció egyedülálló társadalmi és kulturális struktúrákban létezhessen.