Halljátok, hogy zörög? -
Jaj, miben járok itt?
Jaj, miben gázolok?
Millió ember-fáról időtlen idők óta
Lehullott levelekben.
Ez a világ-erdő,
Ezek a történelem tölgyei,
Tövükbe temetkezik a tavasz:
Az én tavaszom, a te tavaszod,
Mindnyájunk zöld-izzású tavasza.
Ni, Hellas fájáról a cserfalomb,
Ni, Róma törzséről a száraz ág,
Napóleon és Dante sudaráról
Egy-egy bíborlevél.

Fakult szerelmek, fonnyadt forradalmak
Zizegve, zúgva kísértenek itt.
Milyen világ!

Szeretném belevetni magamat
Hanyatt a tengermélységű avarba,
És úgy zizegni el együtt vele
Minden bölcseség útolsó szavát:
Nem érdemes! -
De mit használna az?

Jövőre újra zöld láng csap a fákból
És esztelenül szép lesz a tavasz.

Kolozsvár, 1927 november 9


Elemzések

A vers többféle természettudományos elemet tartalmaz, amelyek összekapcsolódnak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

Az első elmélet, amelyet megemlíthetünk, a levél esése és a világ-erdő fogalma. A versben megjelenik, hogy az ember-fák millió éve temetkeznek a tavaszba. Ez kapcsolódik az őszi lombhullatás és a tavaszi kihajtás folyamatához, amelyet a modern természettudomány alaposan tanulmányoz.

A versben szerepelnek olyan történelmi referenciák, mint Hellas fája és Róma törzse, amelyekre bíborlevelek hullottak. Ezek a részek visszavezetnek a növények biológiai evolúciójához és a fajok közötti genetikai átadás mechanizmusához.

A "fonnyadt forradalmak" kifejezéssel a vers arra utal, hogy a természet mindig változik és átalakul, és hogy az emberi történelem is átél sok változást. Ez a gondolat összhangban van a természettudományokkal, melyek tanulmányozzák a természeti folyamatokat és azok változásait az idő során.

Az utolsó részben a vers arra utal, hogy jövőre újra zöld láng csap a fákból és szép lesz a tavasz. Ez a gondolat kapcsolódhat a növények életciklusához és az évszakok változásához, amit a modern természettudomány is alaposan vizsgál.

Összességében a vers több utalást is tartalmaz a természettudomány területeire, mint például a növények életciklusára és evolúciójára, a genetikára és a természet változásaira az időben. Ezek a gondolatok összecsengenek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és kutatásaival, amelyek új perspektívákat nyújtanak a természet megértésében.

A versben Reményik Sándor a természet és a történelem metaforáját használva kifejezi a reménytelenséget és az elmúlást. A teológiai szempontból elemezve a verset, a következő összefüggéseket és jelentéseket lehet megállapítani:

1. Bibliatudomány: A vers az emberi történelem időtlenségét hangsúlyozza, utalva a "millió ember-fáról időtlen idők óta" hulló levelekre. Ez a bibliai meglátásokkal is összhangban van, amelyek felhívják a figyelmet az emberiség múló természetére és a különböző korok változásaira.

2. Patrisztika: A versben szereplő "világ-erdő" és "történelem tölgyei" kifejezések arra utalnak, hogy az idő múlásával az emberi eredmények, szerelmek és forradalmak is elhalványulnak és elfonnyadnak. Ez a patrisztikai elképzelésekkel összefüggő világnézetet tükrözi, miszerint a világ folyamatosan változik és semmi sem tartós.

3. Skolasztika: A versben Reményik Sándor kifejezi a reménytelenséget és az értelmetlenséget azzal, hogy szeretné "belevetni magát hanyatt a tengermélységű avarba" és együtt zizegni a bölcseség végső szavával: "Nem érdemes!". Ez szembeállítja a világ hiábavalóságát az emberi törekvésekkel és vágyakkal, amit a skolasztika is hangsúlyoz, miszerint a végső értékek és célkitűzések csak a mennyei létben érhetők el.

A versben megjelenő reménytelen állapot az emberi eredmények múló természetére és az élet hiábavalóságára utal, ami teológiai szempontból a bibliai meglátások, patrisztikai és skolasztikai gondolatok révén is megmagyarázható. A költő azt üzeni, hogy bármennyire szép és intenzív is lehet a tavasz és az élet pillanatai, az idő múlásával mindent elfeled a természet és a történelem.

A vers Reményik Sándor Avarban című műve. A vers egyrészt a természeti környezet és az emberi élet közötti összefüggéseket mutatja be, másrészt pedig az idő múlására és a történelem jelentőségére utal.

A verse a magyar szépirodalomban mutatja be a természeti környezethez való viszonyt. A versben megjelenik a természet erőteljes ábrázolása: az erdő képe jelenik meg, ahol a fák, a levelek és a tavasz szimbólumként szerepelnek. A versben érzékelhető a természet szépsége és ereje, valamint annak időn túli jelentősége. A természet a versben egyfajta vigaszt nyújt az emberi élet tréfájában.

A vers a nemzetközi szépirodalom területén is található összefüggéseket. Például az antik görög kultúra és irodalom képviselőire, Hella és Homéroszra, utal a vers, valamint Róma és a középkor jelentős alakjára, Dante Alighierire is. Az említett történelmi és kulturális referenciák felidézik a múltat és a történelem fontosságát. A vers a korábbi idők emlékeit és jelentős személyiségeit köti össze a természettel.

A vers témája és képi világa általában ismert a szépirodalomban, mivel sok költő és író használja a természet és az emberi élet közötti viszony ábrázolására. A természet gyakran használt metafora és szimbólum az emberi élet és az idő múlása ábrázolására. A Reneszánsz és a Romantika időszakaiban például gyakran találkozunk ilyen motívumokkal.

A vers további szempontból az idő múlására és a történelem fontosságára utal. A múlt emlékeit megtestesítő fák és levelek arra emlékeztetnek, hogy az emberi élet rövid és múlandó, míg a természet és a történelem folyamatosan megújulnak.

Végül, a vers gazdag képekkel és hangulatokkal mutatja be a természeti és emberi világ összefüggéseit, valamint a múlt idők jelentőségét mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.