Te vagy, oh szép alföld végtelen rónája,
Lelkem legkedvesebb mulatótanyája.
Az a görbe felföld hegy- és völgyeivel
Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell,
De te, alföldem, hol hegy után hegy nem kél,
Olyan vagy, mint a nyilt, a fölbontott levél,
Amelyet egyszerre általolvashatok;
S vannak beléd írva szép, nagy gondolatok.
Mint sajnálom én, hogy egész életemet
Itt kinn a pusztákon töltenem nem lehet!
Itt szeretnék élni a puszták közepin,
Mint Arábiában a szabad beduin.
Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe,
És, szabadság, te vagy lelkem istensége!
Szabadság, istenem, még csak azért élek,
Csak azért, hogy egykor érted haljak én meg,
S síromnál, ha érted onthatom véremet,
Meg fogom áldani átkos életemet.
De mi ez? sír... halál... hova nem vetődtem!
Nem csoda különben, mert rom van előttem.
Nem váromladék ez. Csárdának romjai.
Hanem hiszen azt az idő nem keresi:
Mely'k milyen épület? vár-e avvagy csárda?
Ennek is, annak is reálép falára;
S hova az idő lép, omlik, ha kő, ha vas,
És neki semmi nem alacsony, nem magas. -
Hogy van, hogy e csárda kövekből épüle?
Holott kőtermésnek nyoma sincs körüle.
Itt régente falu avvagy város állott,
Míg nem nyögte hazánk a török rabságot;
(Szegény Magyarország, szegény édes honom,
Be sokféle bilincs volt már lábaidon!)
E hajdani várost földúlta az ozmán,
Kő kövön nem maradt, csak az isten házán.
A templom maradt meg - de ez is betegen -
Hogy a pusztulásnak gyászolója legyen.
És gyászolt a templom több hosszu századot,
Míg végre bujában össze nem roskadott.
Hogy haszna ne vesszen széthullott kövének,
Belőle e helyen csárdát épitének.
Az isten házából csárda!... és miért ne?
Ott léleknek: testnek szolgált itt enyhére.
És nem ugy részünk-e a test, mint a lélek?
Egyenlőn kedveznünk kell mind a kettőnek.
Az isten házából csárda!... és miért ne?
Itt és ott élhetünk az isten kedvére;
S láttam én csárdákban tisztább szíveket már,
Mint kit naponként lát térdelni az oltár. -
Csárda, eldőlt csárda, még mikor tebenned
Utasok vigadtak, utasok pihentek!
Fölépít tégedet újra képzeletem,
S vendégidet színről-színre szemlélhetem:
Itt görcsös botjával egy vándorlólegény,
Ott zsíros subában egy pár szegénylegény,
Itt hosszu szakállal egy üveges zsidó,
Amott egy drótostót s több ilyen borozó.
Hát a szép csaplárné fiatalságával?
Mostan ölelkezik egy hamis deákkal,
Kinek a bor kissé megzavarta fejét,
De a szép menyecske még jobban a szivét.
S hol a vén csaplár, hogy ezért föl nem pattan?
Kinn a kazal végén álmodik nyugodtan...
Kazal végén akkor, most már lenn a sírban,
És a szép fiatal menyecske is ott van,
És a hamis deák s mind, kik itt boroztak.
Ők valamennyien már rég porladoznak.
A csárda is vénült, vénült és roskadott,
Leüté fejéről a szél a kalapot,
A födelet.. ekkép áll hajadon fővel,
Mintha urával beszélne, az idővel,
S kérné alázattal, hogy kissé kimélje;
Hanem sikeretlen esdeklő beszédje.
Dűledez, dűledez; félig ismerni csak:
Melyik volt az ajtó, melyik volt az ablak.
Még áll s emelkedik az éghez kéménye,
Mint a haldoklónak utósó reménye.
Pincéje beomlott, a kút is mellette,
Honnan az ostorfát valaki elvitte;
Csak az ágas és a gém van meg épségben,
Egy mogorva sas űl a gém tetejében.
Legmagasabb hely a pusztán e gém vége,
Azért ült föl a sas ennek tetejébe.
Fönn űl és merően maga elé bámul,
Mintha gondolkodnék a mulandóságrul.
Fölötte lángol a nap, az égnek ifja,
Lángol, mert kebelét a szerelem vívja;
Szeretője, aki epedve néz rája,
Délibáb, a puszták szép tündérleánya.

Szalkszentmárton, 1845. október 8-16. között

Elemzések

A vers a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható elemeket is tartalmaz. A vers első részében Petőfi leírja az alföldnek a hegyek és völgyek nélküli, végtelen rónáját. Ez a leírás utalhat az általunk napjainkban is ismert földrajzi jellemzőkre és azok előzményeire, amelyeket a kutatók és tudósok folyamatosan vizsgálnak és kutatnak.

A versben szereplő épületek megsemmisülése és romjaik kövekből való építése pedig újabb érdekes aspektusokkal bővíti a természettudományos értelmezést. Az idő folyamán az épületek és azok anyagai nemesednek, lebomlanak és újrakombinálódnak, ami a folyamatos anyagátrendeződés egyik példája, amelyre a kő épület romjai is figyelemmel vannak.

Emellett a versben megjelenik az ember és a természet kapcsolata is. Az alföld szépségét és örökös szabadságát leírva Petőfi rámutat arra, hogy az embernek tiszteletben és egyensúlyban kell tartania mind a testét, mind a lelkét. Ez a gondolat támogatja a természettudományos küldetést, amely az ember és a környezete közötti harmonikus kapcsolat kialakítására törekszik.

Összességében a vers elemzése során számos olyan elemre és gondolatra bukkanhatunk, amelyek kapcsolódnak a természettudomány legfrissebb felfedezéseihez és a természettudomány és az ember közötti kapcsolathoz. Ezt a kapcsolatot és az emberi létezés mélyebb értelmét kutatják és vizsgálják a mai természettudományi kutatások.

A verselemzés során a következő összefüggéseket lehet megvizsgálni és értelmezni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén:

1. Témaválasztás: A versben a fő téma a puszták, a romok és a mulató tanyák központi szerepe. Ezt a témaválasztást kapcsolhatjuk a romantika mozgalmához, amely a természet és a romlatlan világ eszményét helyezi a középpontba.

2. Stilisztikai elemek: A versben hangsúlyosak a képek és a metaforák, amelyek a puszták és a romok szimbolikus értelmét erősítik. Ezeket a stilisztikai elemeket a szimbolizmus és a romantika költészeti irányzataival lehet összefüggésbe hozni, amelyek mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban jelentős szerepet játszottak.

3. Az idő és a múlás motívuma: A versben az idő múlását és a pusztulást is jelképesen ábrázolja. Az elmúlás és a múló élet motívumát a költői szimbolizmusban használták, amely a dekadencia és a múlandóság érzetét próbálja átadni.

4. Vallás és istenhit: A versben szerepel az isten háza, a templom és a halál motívuma. Ez meghatározó elem lehet a vallással kapcsolatos irodalomtörténeti kontextusban. Az istenházának csárdává válása és az isten kérdése kapcsolódhat a modernizmus és az antiklerikalizmus korszakához is.

5. Szerelem és romantika: A versben említésre kerül a szerelem motívuma a délibáb személyében. Ez kapcsolódhat a romantikus költészethez, amely meghatározó stílusirányzat volt mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

6. A helyszín és a kultúra: A versben a pusztákon és a romok közötti kontraszt is hangsúlyos. Ez a tájleírás és a helyszín jelentősége a helyi kultúra, hagyományok és életmód jellemzésével kapcsolódhat a regionális irodalomhoz és az etnopoétikához.

7. Önéletrajzi elemek: A verselemzés során érdemes figyelmet fordítani a költő életére és a versben megjelenő valóságos vagy személyes jellemzőkre. Ez hozzájárulhat a költői én és a költő személyiségének megértéséhez, valamint a költő történelmi és irodalmi kontextusához.

Fontos megjegyezni, hogy ezek csak néhány lehetséges összefüggést jelölnek, és a verselemzés során még további hívószavak és elemek is értelmezhetők. Ez a felsorolás alapvetően iránymutató lehet ahhoz, hogy milyen irodalmi szempontokat érdemes szemügyre venni a vers elemzése során.

A vers teológiai értelemben a romok és a pusztulás témáját boncolgatja. Az első részben Petőfi a szép alföld végtelen rónáját méltatja, mint a lelke legkedvesebb mulatótanyáját. A róna egy olyan könyvet jelent számára, melynek lapjait ki kell bontania, és amelyből szép, nagy gondolatokat olvashat. Ez az összefüggés a bibliatudomány nézőpontjából a Szentíráshoz és annak kinyilatkoztatásaihoz vezet. A róna, mint a mulatótanya, ahol Petőfi szeretne élni, a szabadság képe, ami számára lelkének istensége. Itt a szabadság és az istenség kapcsolata jelentkezik, mivel Petőfi azért él és hal meg, hogy szabadságáért áldozhasson, és számára a szabadság a legfőbb érték.

A második részben azonban Petőfi a romokra és a pusztulásra utal. A csárda romjairól beszél, melyek egykoron város vagy falu helyén álltak. Itt jelenik meg a patrisztika nézőpontja, amelyben az idő múlása és a pusztulás elkerülhetetlensége hangsúlyos. Petőfi leírja, hogy a várost a török rabság idején földúlták. Az egykoron itt álló épület helyén csak az isten háza, a templom maradt meg, amely a pusztulás gyászolója lett. Ezt a gyászt azonban megpróbálja elmulasztani a csárda felépítésével, amely az isten házából készült. Itt jelenik meg a skolasztika nézőpontja, amelyben az isten háza és a csárda egyenlően szolgálja a testet és a lelket. Ezzel Petőfi azt sugallja, hogy nem csak az egyházi közösségekben lelhető fel az isten jelenléte, hanem más helyeken is, mint például a csárdában.

A vers további részében Petőfi leírja a csárdában található különböző embertípusokat, akik már rég porladoznak. Ez azt sugallja, hogy minden, ami földi és földhöz kötött, idővel eltűnik és pusztulásra ítéltetik. A csárda maga is roskadó állapotban van, és csak a gém tetején ülő sas figyelmezteti az idő múlására és a mulandóságra. A versben elengedhetetlenül jelen van a halál és a sír motívuma, amely a keresztény teológiában a halandóság és a végső megváltás kérdéseivel kapcsolódik össze.

Összességében a vers teológiai szempontból a romok és a pusztulás kérdéseivel foglalkozik, és arra hívja fel a figyelmet, hogy mind az épületek, mind az emberek halandóak és elkerülhetetlenül a pusztulásnak vannak kitéve. Azonban a versben utalás történik arra is, hogy az isten jelenlétének és a szabadságnak nem csak az egyházakban van helye, hanem más helyeken is, mint például a csárdában.