Úgy írom néked, kisfiam, e verset,
míg életemnek asszú fája korhad,
minden nap egy sort, lassan és szelíden,
hogy nemesítsen a rímes gyakorlat.
Halkabbra vált már a szívem verése,
a vérem néha pezsgett, de lehűlten,
s ha futni kellett volna a futókkal,
egy utcapadra csüggeteg leültem.

Egy képet akarok tenéked adni,
olyant, mely nékem kiskoromba tetszett,
hogy életünk, melyet ma könnyel élünk,
úgy hasson rád, mint egy ódon fametszet.
A háború kalandor üstökössét
rajzolgatom a vígasztalan égen,
te egykor rátekintesz majd e képre,
s ámulva szólsz, rég lehetett, de régen.

Mert mostan éltél. A magyar igére
alig nyitottad gyönge, drága szádat,
tejről beszéltél, mézről és anyádról,
s csizmák tiporták ártatlan hazádat.
Jaj, kismagyar. Te bénák közt tipegtél
a jodoform és karbol illatában,
mankókkal játszottál budai kertben,
s szegény rokkantak néztek haloványan.

Akik ma éltek, azok porba rogytak,
a krisztusi-szelídek nem beszéltek.
Akik ma sírtak, száraz szemmel álltak,
s ájult szavakat mondtak el a szélnek.
Aggastyán sem tud szólni így a múltról,
se pókhálós könyv, mely bölcs és hideg lesz.
Figyelj reánk, akik ma vérben állunk,
hajolj hozzánk, a ma-verő szivekhez.

Aranyt neked, aranyt, tömjént és mirrhát,
a kisdednek, a dacosan növőnek,
ki fölkanyarodsz új koroknak ormán,
aranyt tenéked s az arany jövőnek.
Legyen tiéd a föld, mit megtagadtam,
az ősi birtok szálljon reád újra,
az ember álma, az erő, a minden,
a föld, a föld, a szent föld hallelujja.

Én, éhenkórász, rímelő apostol,
a mélyből a magasba epedek fel,
és látlak téged, biztosan, a földön,
fehér villába, hófehér ebekkel.
Vagy gépkocsiban, autó-szemüveggel,
mintha az egész világ ura volnál,
vagy erkélyen, az ordító tömegben,
párnás ajtók mögött, a telefonnál.

Mikor e látnok verset befejeztem,
az áprilisi szél borzolta lanyhán
a bokrokat, s nehéz-sötét sohajjal
nézett anyád reád a kisverandán.
Még nem csüggedt le az idők özönje,
és egyre nőtt az ár és nőtt az átok,
s mint járvány-cédulák halotti házon,
rikítottak a bús, skárlát plakátok.

Most tudd meg ezt és tudd meg, merre mentek
testvéreid, az emberek, szegények.
De azt parancsolom neked utólszor,
halál helyett kiáltsd ujjongva, élet.
Mi elveszünk mind. Én is cihelődöm
és csomagolom csöndesen a ládám.
De te maradj itt és beszélj helyettem,
kit embernek neveztelek, kis Ádám.

Elemzések

Kosztolányi Dezső "Úgy írom néked, kisfiam, e verset" című versének teológiai értelmezése több szempontból is lehetséges. A vers a halandóságról, az emberi élet múlandóságáról és az öröklét vágyáról szól.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenő "életemnek asszú fája" kifejezés utalhat a bibliai kifejezésre, amely a bűn és halál eredetére utal. Az új koroknak való "fehér villába, hófehér ebekkel" való felkanyarodás pedig az üdvösségre és a paradicsomi állapotra utalhat.

A patrisztika, azaz az egyházi apaság nézőpontjából a vers kifejezheti a megtérés, az önfeláldozás és a hit fontosságát az emberi életben. Az idő múlásával a szereplők, az emberek szegényekké válnak, és az átok és a halál erősödik. Az "aranyt, tömjént és mirrhát" kifejezések pedig a hagyományos egyházi szertartások és ünnepek jelképei lehetnek.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenik az emberi élet múlandósága és az öröklét vágya. A "látnok vers" kifejezés lehet egy utalás az isteni üzenetek és kinyilatkoztatások fontosságára. Az "éhenkórász, rímelő apostol" jelző pedig arra utalhat, hogy a költő a vallás és a hit útjain jár, és át akarja adni ezt a tudást és tapasztalatot a fiának.

Más nézőpontból is érthető a vers. Például az öregedés és az élet múlásának ábrázolása az emberi természetről és a halandóságról tanúskodik. A "kisfiam" megszólítással a költő arra utalhat, hogy az emberi élet értelme és értéke a következő generációkban élhet tovább. A múló idő ábrázolása és a haldokló természetkulisszák között elhelyezett szereplők pedig a versekben gyakori jelenség.

Mindezek alapján a vers teológiai értelmezése többféleképpen lehetséges, és függ az olvasó személyes tapasztalatától, vallási és teológiai ismeretétől.

A vers Kosztolányi Dezsőtől származik, és az "Úgy írom néked, kisfiam" címet viseli. Az irodalomtudományi szempontból számos összefüggést találhatunk a magyar és a nemzetközi szépirodalomban.

Elsőként érdemes megemlíteni a vers formai jellemzőit. A vers megszólítással kezdődik, ami a lírai én és a versbeli kisfia közötti intim kapcsolatot jelzi. A versben az áthúzott sorok, az egyes versszakokban alkalmazott sorvégek és a ritmikus szerkezet mind a magyar irodalom hagyományos formavilágára utalnak.

Az egyik legfontosabb összefüggés a versben a háború és annak hatása az emberek életére. A háború motívuma gyakran jelenik meg a magyar és a nemzetközi szépirodalomban. Kosztolányi a versben a háború katasztrofális hatásait ábrázolja a háború előtt élő generációkra, és az utókornak üzeni, hogy figyeljenek azokra, akik ma is a háború áldozataiként küzdenek.

A versben megjelenik az idő múlásának motívuma is. A lírai én úgy írja a verset, hogy élete vége felé jár, és élvezni akarja az időt, amely még hátravan. Ez olyan témákhoz kapcsolódik, mint az öregség, a halál és az emberi élet múló jellege, amelyek a világirodalomban is gyakran előforduló témák.

Az apai szerep is fontos szerepet játszik a versben. A lírai én a kisfiának szólva próbálja átadni az élet valóságait és értékeit. Ez a szerep és az apa-gyermek kapcsolat motivációi szintén gyakoriak az irodalmi művekben.

A versben megtalálhatók olyan általánosabb tematikák is, mint a gyermekek szépsége és az őszinte ártatlanságuk. Ez a motívum a nemzetközi szépirodalomban is gyakran visszatér, hiszen a gyermekkor gyakran a tisztaság, az ártatlanság és az emberi jóság szimbóluma.

Összességében a vers számos irodalomtudományi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom terén. A háború hatásai, az idő múlása, az apai szerep és a gyermeki ártatlanság mind olyan témák, amelyek az irodalom világában gyakran megjelennek.

A verset természettudományos szempontból elemezve, több érdekes összefüggést lehet felvetni a mai legfrissebb felfedezésekkel.

Az első sorban Kosztolányi arról beszél, hogy "életemnek asszú fája korhad". Ebben a kifejezésben egyfajta idő előrehaladásra és pusztulásra utal, ami összhangban van az idő múlását vizsgáló kozmológiai kutatásokkal. Az elmúlás és halál gondolata a természettudományban is gyakran vizsgált téma.

A következő sorokban a vers szerzője említi, hogy minden nap egy sort ír, hogy nemesítsen a rímes gyakorlat. Ez az írással és művészettel való foglalkozására utal, ami a hosszú távú emlékezet és kultúra jelentőségét hangsúlyozza. A modern pszichológia és kognitív tudomány mai eredményei azt mutatják, hogy az írás és művészet segíthet az emlékek és a kultúra átadásában.

A következő szakasz a képi megjelenítésről szól. Kosztolányi a háború kalandor üstökösét rajzolja a vígasztalan égben. Ez az allegóriája lehet a világban zajló konfliktusoknak és az emberi természet sötétebb oldalának. A mai pszichológia és társadalomtudomány is foglalkozik az erőszak és a konfliktusok kérdéseivel, valamint a társadalmi igazságtalanságok feltárásával.

A következő szakaszban az író beszél a múlt és a jelen találkozásáról, amikor "a ma-verő szivekhez" szólunk. Ez utalhat a kulturális örökség megőrzésének és az előző generációktól való tanulásnak a fontosságára. Az antropológia és az archeológia területén a múlt emlékeinek megőrzése és tanulmányozása kulcsfontosságú a történelem és az emberiség megértéséhez.

Az utolsó szakaszban az író arra kéri a kisfiát, hogy maradjon itt és beszéljen helyette "emberi" módon. Ez arra utal, hogy az emberiségnek és az utókornak kulcsfontosságú, hogy megtalálja hangját és próbálja megérteni és alakítani a világot. A kommunikáció, az empátia és a közösségépítés kulcsfontosságúak az emberi társadalom és a természettel való kapcsolat fenntartásához.

Ez a vers tehát több, a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható gondolatot és témát is megjelenít. Az idő múlásának és a halálnak a kérdése, az emlékek és a kultúra jelentősége, a konfliktusok és a társadalmi igazságtalanságok, valamint a múlt és a jelen találkozásának kérdése mind olyan témák, amelyeket a természettudományok ma is aktívan vizsgálnak és számos új eredményt produkálnak.