Kosztolányi Dezső

A vers természettudományos szempontból több módon is értelmezhető. Elsőként észrevehető, hogy a verseiben a szobrászatot hasonlítja a versalkotáshoz. A szobrász azon dolgozik, hogy megformálja, örökíteni tudja a szobrát és ebben a folyamatban az anyagát használja fel. Ugyanígy a költők az anyagát használják fel, ami a szavak, és alkotják meg az örökkévaló verset. Ezzel a hasonlatával Kosztolányi a költészet teremtő erejét hangsúlyozza meg.

A másik kapcsolódási pont a természettudománnyal a vers emberi tulajdonságokkal kapcsolatos részeiben található. Az emberiséget tiszteletben tartó, bölcs és mérje döntéseket hozó költőt állandó emberi tulajdonságokkal írja le. Ez a megfogalmazás arra utalhat, hogy a természettudományos felfedezésekkel együtt az emberi tulajdonságok és érzelmek is állandók maradtak az idők folyamán, és továbbra is fontosak az emberi természetben.

A vér metaforája, ami a versben felbukkan, megragadható az emberi test és biológia felfedezéseivel. A vér az emberi szervezet egyik alapvető és elengedhetetlen összetevője, ezért használható például a genetikával, a vérkeringéssel vagy az immunrendszerrel kapcsolatos fejleményekre utalásra.

A versben leírt kép a halottról is kapcsolatba hozható a mai természettudományos felfedezésekkel. A testi jellemzők és a testi változások bemutatása – mint a kétnapos szakáll, a fekete-ősz haj és a kifejező mozdulatok – felidézheti a modern anatómiai és patológiai vizsgálatokat és értelmezéseket.

Összességében a vers, bár megírásának idejében a legfrissebb természettudományos felfedezésekkel nem volt szoros kapcsolatban, számos olyan emberi tulajdonságot és testi jellemzőt ábrázol, amelyekkel a mai természettudományi ismeretek és felfedezések összekapcsolhatóak.

A vers az emberi alkotásművészettel és a halállal kapcsolatos gondolatokat jeleníti meg, és teológiai szempontból is értelmezhető.

A gipszöntés párhuzama az ember által teremtett művészettel és Isten által teremtett emberrel. A szobrász gipszet önt a halhatatlan arcra, ahogyan mi is kifejezzük szavunkat, és várunk, hogy a kínből megkövüljön. Ez azt sugallhatja, hogy az emberi alkotás, akár művészi, akár szóbeli formában, a halandóságnak egyféle túlélési formája lehet.

A versben leírt Tóth Árpád jellemrajza olyan tulajdonságokat emel ki, amelyek az emberi ideálhoz köthetőek. Ő áldott, tiszta, szemérmes, mértékes, csöndes, hallgató és bölcs, méla tünődő, árva és magányos, tehát tökéletes költő és ember jellemrajza. Ez az emberi ideálba vetett hitet képviselheti, amely egy transzcendens szempontból is megfogalmazódik.

A versben említett "vér, a mi vérünk" kifejezés a közösséghez, valamint a nemzethez való tartozást jelöli. Tóth Árpád a szerelmetes nép lelkétől-lelkezett, isteni magzat, azaz a nemzet szellemi vezetője, aki az elit csoportok között is igazi úr. Ez a megfogalmazás az emberi esszenciára vonatkozó teológiai szempontokat hordozhatja.

A versben leírt jelenetben Tóth Árpád halottan fekszik, szemüveg nélkül, kétnapos szakállal, fekete-ősz hajjal. Ő egy bálványhoz hasonlóan mereven, viaszk-haloványsággal van lezárt, művészi szigorral. Ebben az állapotban méltóságot és fenséget sugall, amik a halál után továbbélő lélek teológiai szempontját jelképezhetik.

A versben leírt jelenetben Tóth Árpád nyakát kinyújtva, az ég felé feszítve található. Ez a mozdulat mintha egy hosszú, végtelen-hosszú rímet üvöltene. Ez a mozdulat az imádság képe lehet, amely az emberi lelket és hitet fejezi ki.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is reflektálhatunk ebben a versben. A bibliatudomány szempontjából a kifejezett emberi ideál, valamint az emberi alkotás és az emberi lélek összekapcsolódása a teremtésben gyökerezhet. A patrisztika szempontjából a versben megjelenített karakter és szimbolizmus a lelki tökéletességre és az Istenhez való törekvésre utalhat. A skolasztika szempontjából pedig az emberi művészet és az emberi ideál az Isten elgondolásának és a tehetség isteni ajándékának tartalmazhatja a tényezőit.

Egy másik szempont szerint a vers arra is reflektálhat, hogy az emberi alkotás és a szóbeli megnyilvánulások, mint pl. a vers, egyfajta örökségként maradhatnak meg a halálunk után is. Ez az emberi erőfeszítés egyfajta túlélést és halhatatlanságot adhat számunkra az utókor szemében.

Összességében a vers teológiai szempontból úgy értelmezhető, mint az emberi alkotás és halandóság kapcsolatának ábrázolása, valamint az emberi ideállal és a vallással összefüggő motívumok bemutatása. Emellett a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is reflektálhat, ahol az emberi alkotás, az emberi ideál és a hit összekapcsolása, valamint a halál utáni lélek megjelenése a hangsúlyos téma.