A vers teológiai szempontból az identitás és a hit kérdéseit boncolgatja. Az első sorban az "Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok" kijelentés azt sugallja, hogy a költő számára a magyarságának vállalása fontos, sőt büszkeséggel tölti el. Ez felveti az identitás kérdését, ami teológiai szempontból az ember Istenhez való viszonyával kapcsolatos. Az identitásunkban megtalálható a teremtett lét és az isteni képmás, amely a teológiai antropológia alapját képezi.
A központi kép Kosztolányi felmenőjével, nagyapjával kapcsolatos. A nagyapa, mint "régi katona" alakja lehetőséget ad a háborúk és konfliktusok, valamint a nemzeti identitás és a hősiesség kapcsolatának vizsgálatára. Ebben a kontextusban a patrisztika (az első századok keresztény írótanainak gyűjtőneve) nézőpontjai is érdekesek lehetnek, amelyek már korai keresztény gondolkodók gondolatait tartalmazzák a háborúra vonatkozóan.
A vers második része arról szól, hogy a költő óvatosságra inti a nagyapát, nehogy megtudja az árva gyermek (itt a költőt, illetve a magyar nemzetet jelképezi), hogy vanak más, távoli és ismeretlen világok. Ez a rész a skolasztika (a középkori filozófia iskolája) nézőpontjaira utalhat, amelyek gyakran a tudásszerzés és a különböző ismeretforrások korlátaira összpontosítanak. Ebben a kontextusban a versailles-i kertek, amelyek aranyba borulnak, a világ ellenpontjává válnak a magyarországi valóságnak.
A vers utolsó része azt sugallja, hogy a magyar gyermek (a nemzet) gyakran néma és nem értik meg a szavait a Nagyvilágban. Ez a rész felveti a kommunikáció és megértés kérdését, amely a bibliatudomány (a Bibliával kapcsolatos kutatás és értelmezés) nézőpontjairól szólhat. A magyar szó zúgásaként megjelenő hangok arra utalhatnak, hogy a magyar nyelv valahogy elérhetetlen és értetlen a Nagyvilág számára.
Összességében a vers teológiai szempontból a nemzeti identitás és imádás, valamint a kommunikáció és megértés témáit veti fel. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika kapcsolódási pontokat kínálhatnak ezeknek a témáknak a vizsgálatához.