József Attila "Szeretők lázadása" című verse teológiai szempontból is értelmezhető, bár első látásra talán nem tűnik nyilvánvalóan vallásos vagy teológiai tartalommal rendelkező költeménynek. Az alábbiakban a verse számos elemét és motívumát teológiai nézőpontból vizsgálom.
Először is, a versben megjelenő "szeretők lázadása" fogalma teológiai értelemben arra utalhat, hogy a szeretők nem találják meg elégedettségüket a világi, földi dolgokban, hanem valami magasabb, transzcendens élményre várnak. Ebben az értelemben a szeretők lázadása egyfajta imádságos és spirituális tapasztalatot is jelenthet.
A versben szereplő "eljön az az éjjel, melynek minden csillaga szívig ég el" sor azt sugallja, hogy a szeretés intenzív és mély érzelmekkel jár, amelyeket a csillagok szimbolizálnak. Ez a szenvedélyes és tüzes szeretés megegyezhet a teológiában megjelenő isteni szeretet fogalmával, amelyet Isten iránt érzünk.
A "lobogó hajakkal, zenékkel" szimbólumai a szabadság és a szenvedély kifejezésére utalhatnak. A szeretők lázadása nem csak a megszokott társadalmi normákkal szembeni lázadást jelenti, hanem valami átható és intenzív érzélmekkel teli spirituális tapasztalatot is.
A szeretők "nótázva hozzák a partig görnyesztő piros drágaságukat", ami azt sugallja, hogy feláldozzák mindenüket a szeretet oltárán. Ez párhuzamba állítható Isten ajándékaival, amit mégis feláldozunk a hit, az imádság és a szeretet érdekében.
A következő sorokban a szeretők azt mondják: "Győztél, eljöttünk szerelemmel, ízedet visszahoztuk néked, nosza fogadd bilincseinket, kötözd be fájó szívverésed." Itt az isteni szeretet megjelenik egyfajta fájdalom és szenvedés formájában. A bilincsek és a fájó szívverés odaadást, feláldozást és elfogadást jelent a szeretők részéről, ami párhuzamba állítható Jézus kereszthalála és feltámadása történetével.
A szeretők az általuk hozott ajándékokat általánosan jellemzik és benne foglalják az élet mindennapjait és eszközeit (korona, harang, tányér stb.). Ezek az ajándékok és szimbólumok azt jelenthetik, hogy Isten mindent elfogad, ami tőlünk jön, még ha lehetnek azok hiányosak vagy sérültnek tűnőek is.
A versek következő részében a képzeletben a szeretők és az ajándékaik visszatérnek az óceánhoz vagy a tengerhez. A tenger és a part szimbolikus jelentősége, valamint a "keserű só" és "keserű tenger" metafora a teológiai és vallási hagyományokban jelenlévő víz és tengerrel kapcsolatos képekhez is kapcsolódhatnak. A tenger itt az emberi vágyakozás, üresség és hiányosság szimbóluma lehet, míg a szárazföld a transzcendentális élmények, a remény és a boldogság helye.
Végül, a versben a szeretők lázadása és az éneklésük harmóniája ellensúlyozza az óceán "háborogó" képét, és emlékeztet az "elcsöndesült szerelemre". Ez a kontraszt és a harmónia a vallási hagyományokban megjelenő békére és örömre utalhat.
Részletes összefüggéseket találhatunk a bibliatudományban, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is. A bibliatudomány aversek keresztény Biblia értelmezését vizsgálná, és nyilvánvaló hivatkozásokat találhat a szóbeli és írásos hagyományokra. A patrisztika elemei a szeretetről, az isteni irgalmasságról, a keresztény tanításokról és a szeretetteljes közösségek fontosságáról tanúskodnak. A skolasztika ezt továbbfejleszti és a filozófiai, logikai és tudományos tudást alkalmazza a teológiai érvelésekben.
Mindezek mellett más teológiai irányzatok, mint például a mystika vagy liberalizmus is felhasználhatóak a vers teológiai értelmezésében.