Fogadja Espersit János dr. szeretettel

Tiszánk, ifjú folyónk, e nyári estén
Halkan susogja régi bánatunk.
A Nap bucsúzik. Tört örömre festvén
A messzit; és az Éjfa rám borul.

Reám borul s arcom simítja lágyan
Hűs lombja, rajta nem terem virág,
De béborítja csöndbe síri ágyam,
Ha majd lefekszem, én is - bús diák.

Öreg, borús vers kél borongva bennem,
Rokon hang zendül vissza rá szivemben.
- Mért is kell búmat rímbe önteni?

Lelkemen most halk remegés fut át:
Szeretném szépen felköszönteni
Magányos, árva, bús Juhász Gyulát.

1922. aug. 14.


Stílusok

Tiszánk, folyónk ifjú e nyári éjen,
Csendben mormolja régóta ismerős fájdalunk.
Az Ég apad, mosolyogva lepi meg,
Messzeség útjain rejti a napot.

Lehull rám az éjszakfa ága,
Arcomat simogatja lágyan a hűs lomb.
Virág nincsen rajta, csak sötét csönd
Rejtőzik álomra, mint elalvó diáké.

Öreg, siralmas vers éled bennem,
Rokon hang csendül vissza szívem mélyén.
Miért is kell a bánatomat rímként önteni?

Lelkemen halk remegés fut végig most,
Szépen köszönteni szeretném,
A magányos, árva, bús Juhász Gyulát.

JÓZSEF ATTILA SZEGED ALATT



Szeged árnyékában, sötét estereg,
Szánkózik Tisza hajnali csendben.
A Nap órára tűzi kis beszélgetését,
Messzeség fessük bút ismét.



Bú nyomja arcom, mint jégcsap a szíven,
Csengő tavasszal nincsen virág,
De némaság takar sírhalomba,
Leheverek én is - könnyes diák.



Vén, ködös vers születik bennem mélyen,
Lelkem szivemben fűzi rokon hanggal.
- Miért is kell búmat rímmé önteni?



Lelkemben átremeg egy halk vibrálás:
Köszönteni óhajtanám szépen,
Magányos, árva, bús Gyulát Juhászot.



1922. augusztus 14.




Elemzések

A vers természettudományos szempontból az alábbi részekre osztható:

1. Tiszánk, ifjú folyónk: Itt a Tisza folyót említi a költő, ami földrajzi értelemben is a valóságban létező természeti képződmény.

2. Halkan susogja régi bánatunk: Ez a sor utalhat a folyó jellegzetes hangjára, amit a víz áramlása vagy a partokon lévő növényzet okoz.

3. A Nap bucsúzik: Itt a naplementét említi a költő, ami a földi forgás és az égitestek közötti viszony következtében létrejövő természeti jelenség.

4. Tört örömre festvén: Ez a sor lehet az égbolt gyönyörű színezésére utalni, ami természetesen a Nap sugarai és az atmoszféra kölcsönhatása révén jön létre.

5. Az Éjfa rám borul: Itt található egy képzelt fa a versben, amely az éjszakai sötétséghez kapcsolódik, ami olyan természeti jelenség, amikor a Nap lemegy és a Föld elfordul a Fényűzőről.

6. Hűs lombja, rajta nem terem virág: Ez a sor a fa leveleinek említésével kapcsolódhat a növények biológiájához, és megjegyzi, hogy ezen a fán nincs virág.

7. De béborítja csöndbe síri ágyam: Itt a síri ágy a halálra utal, ami az emberi test végleges nyugalmát jelenti a természeti folyamatokban.

8. Rokon hang zendül vissza rá szivemben: Ez a sor a zenei hangokra és a költő szívverésére utal, ami az emberi test biológiai működésének része.

Összességében azonban a költemény kevés olyan elemet tartalmaz, ami közvetlenül kapcsolódna a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez vagy kutatásaihoz. A költő inkább a természetes elemekre és az emberi érzelmekre fókuszál, mintsem a tudományos felfedezésekre.

A vers Szeged városához kötődik József Attila meghívójában, amelyet Espersit János dr. számára fogalmaz. A költő a Tiszára és a nyári estére utal, amelyek régi bánatot susognak, vagyis a versben érződik egyfajta nosztalgia és melankólia. A Nap alkonyatkor bucsúzik, ami a múlandóság és az elmúlás motívumát fejezi ki. Az Éjfa pedig ráhull az énekesre, amely szintén a melankólia és elszigeteltség érzetét erősíti.

A versben említett Juhász Gyula költő, akinek József Attila szeretne felköszöntést mondani. Ez a gesztus a költészet közös vonásaiból, a hasonló hangulati és érzelmi töltetből való kiindulást sugallja.

A vers egyszerű, de hatásos képekkel operál, és a hangulati töltetéhez illeszkedő költői eszközöket használ. Az elbeszélői hangvétel melankólia jellegét az időbeliség (naplemente), a természeti elemek (Tisza, Éjfa) és az érzelmek kifejező ereje (bús diák, régi bánat) erősítik.

Az irodalomtudományi szempontból a vers jellemzői közé tartozik a romantikus hangulat és a lírai én önmagával való szembesítése. Ezen kívül a József Attila műveiben gyakran előforduló társadalmi kritika is felvillan a versben, amikor a költő megkérdőjelezi, hogy miért kell a bús hangulatot rímekbe önteni.

A versben a magyar irodalom területén József Attila melankolikus-romantikus művészetéhez kapcsolódik, de nemcsak az ő életművéhez, hanem általánosan a 20. századi magyar lírához is.

Nemzetközi szempontból a vers hasonlóságot mutat a romantikus költészettel, ahol a természeti elemek, az érzelmek és az intim hangulat fontos szerepet kapnak. Az elszigeteltség, az élet múlandósága és az emberi szenvedés motívumai pedig globális érvényűek és számos más költő alkotásaiban is megjelennek.

József Attila "Szeged alatt" című versében teológiai szempontból is érdekes elemek vannak jelen. A vers eleje a természet leírásával kezdődik: a Tisza folyó hangosan suttogó régi bánatot hoz szóba. Ez a kép kapcsolatban lehet az ember bűnével és az ősi bűn hatásával a világra. A vers további részében az est köszöntése és az Éjfa képe jelenik meg, amelyek a pártatlanság és az elengedés szimbólumai lehetnek.

A versben felmerül a kérdés, hogy miért kell a bánatot versbe önteni, miért kell a bút rímes formába foglalni. Ez a kérdés egy teológiai vonatkozásban is érthető. A bánat és fájdalom szerepe, hogy az ember közelebb kerülhessen Istenhez, illetve a bűnös állapotról tudomást szerezzen. A versben a bánat költői megfogalmazása talán segíthet abban, hogy az ember viszonya Istenhez mélyebb legyen, és kezelhetőbbé tegye a nehéz helyzeteket.

A versben említett Juhász Gyula személye szintén teológiai vonatkozásokkal bírhat. Juhász Gyula a 20. század elején élt magyar költő volt, aki verseiben a hit és az Isten szeretetének témáit járta körül. József Attila a versben kifejezi, hogy szeretné szépen felköszönteni Juhász Gyulát, ez pedig azt sugallhatja, hogy József Attila is a hit és az Isten szeretete felé hajlamosító hatást talált Juhász Gyula verseiben.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is érdemes rápillantani. A bibliatudomány a bibliai szövegek elemzésével és értelmezésével foglalkozik. Ebben a versben nincs közvetlen bibliai utalás, de a bűnökről és a bánatról szóló képek lehetnek bibliai utalások. A patrisztika és skolasztika a keresztény teológia korai és középkori ágai, amelyek különféle teológiai tanításokat és filozófiákat fejlesztettek ki. Ezek az irányzatok részletekre menő, logikai és érvelési alapokat keresve elemzik a teológiai kérdéseket, így különféle megközelítési módokat és meglátásokat adhatnak a vers teológiai témájához.

Más ötletként a versben a természeti elemek, mint például a folyó, a naplemente és az éjszaka, az emberi létezés mélységes képeként is értelmezhetőek. Ez a megközelítés szintén összekapcsolható a teológiával, hiszen a természet és az emberi létezés misztikus összefüggéseit feszegeti. A természeti képek segítenek az embernek Isten jelenségeinek mélységét megérteni és a helyét megtalálni az Isten teremtette világban.