1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. jún.


Elemzések

József Attila Óda című versének elemzése irodalomtudományi szempontból kifejezetten sok lehetőséget nyújt. Az alábbiakban bemutatok néhányat a magyar és nemzetközi szépirodalmi összefüggésekre vonatkozóan.

Egyik lehetséges megközelítés a romantikus irodalomhoz való kapcsolódás. A versben megjelenik a természet és az ember közötti kapcsolat, a természeti elemeket a környezet jellemzőivel írja le, ami az ősi romantikus hagyományokhoz kapcsolható. Emellett a szerelmi témák és a természet művészi ábrázolása, valamint a lírai én személyes érzései a romantikus versek jellemző elemei.

Az Óda struktúrájában is felfedezhetünk néhány összefüggést. A 6 részből álló vers szisztematikusan épül fel, minden rész egy-egy gondolatot vagy érzést fejez ki. Ez a felépítés hasonlít a klasszikus ódastruktúrákhoz, ahol egy-egy rész egy bizonyos témát tárgyal.

A versben fel-felbukkannak konkrét motívumok, amelyeket az irodalomtörténészek a magyar poétikai hagyományokhoz is kapcsolhatnak. Például József Attila az apai és anyai szeretetet fejezi ki, amelyek azonban keverednek a szexualitással, ami egyes irodalmi hagyományokban gyakran megjelenik.

A versben tapasztalható költői nyelvezet és az állandó képzetek használata is nemzetközi költészeti összefüggésekre utalhat. Ez azonban nem írható le egyetlen irodalmi irányzathoz vagy hagyományhoz, hanem az egész szépirodalomra jellemző.

Összességében József Attila Óda című verse számos érdekes összefüggést mutat a magyar és nemzetközi szépirodalmi területen. A romantikus, klasszikus és modern elemek keverednek benne, amelyek egyedi módon jelennek meg a költő által kifejezett érzésekben és gondolatokban. Az Óda számos interpretációs lehetőséget kínál az irodalmi kutatók számára.

József Attila "Óda" című versében a természettudományos aspektusokat a természet ábrázolása, valamint az ember és a természet kapcsolatának ábrázolása alkotják meg.

Az első versszakban a költő arról ír, hogy egy sziklafalon ülve élvezi a nyár kellemes szellőjét. Ez a leírás összefüggésbe hozható az időjárás és klímakutatással, mivel a klímaváltozás hatására megfigyelhetőek változások a nyár időjárásában és a szél jellemzőiben.

A második versszakban a költő a természethez való szeretetét fejezi ki és azt, hogy a természet elválasztja őt a szeretettől. Ez a rész kapcsolatba hozható az ökológiai rendszerekkel és az emberi beavatkozások hatásával a környezetre.

A harmadik versszakban a költő továbbra is szerelmesen beszél a természethez, kifejezve, hogy minden mozdulatod, szavad és mozdulatod értékes számára. Ez a rész kapcsolódik az emberi test anatómiájához és biológiájához, valamint a testi érzékeléshez.

A negyedik versszakban a költő megmutatja, hogy miben különbözik az ember a többi anyagtól és hogyan határozza meg a test a kapcsolatot a világgal. Ez a rész kapcsolódik az emberi test kémiai és fizikai sokféleségéhez, valamint az anyagok és az energiák áramlásához a testben.

Az ötödik versszakban a költő elismeri, hogy a szavak végesek és csupán időlegesek, míg a test állandó és örök. Ez a rész kapcsolódik az anyagok és a tudat viszonyához, valamint az idegrendszer működéséhez.

A hatodik versszak "Mellékdal" címmel jelölt része egy vonatút leírása, amelyet a költő a szerettét keresve tesz. Ez a rész, bár nem közvetlenül kapcsolódik a természettudományhoz, megmutatja az ember és a természet közötti kapcsolatot, hiszen az emberi tevékenység, mint a vonatozás is hatással van a természetre, például az emissziót tekintve.

A vers teológiai szempontból különböző témákat érint, például az istenséget és a teremtést, a szeretetet és az anyagi világot. A korai keresztény hagyományokhoz kapcsolódó gondolatok rejlenek a versben, és összekapcsolódhatnak a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjaival.

A vers kezdő sorai arra utalnak, hogy a költő megtalálja a nyugalmát és csendet a természetben. Ez visszaköszön a bibliai szemléletben, amely hangsúlyozza a természet csodáját és a teremtés Istentől való eredetét. Az isteni jelenlét és az emberi lélek kapcsolata is megjelenik a csend és nyugalom keresésében.

Az 1. szakaszban a természet szépsége és a költőnek tett benyomás kifejezése a patrisztikus és a skolasztikus gondolkodással kapcsolatban állhat, amelyek hangsúlyozzák a teremtett világ értékét és a lényegekben rejlő természetfeletti szépséget.

A 2. szakaszban a költő mély szeretetét fejezi ki, és összekapcsolódik az isteni szeretet és gondoskodás fogalmával. Ez kapcsolódik a bibliai tanításhoz, miszerint Isten beteljesíti a szeretetét és a gondoskodását. A szakaszban megjelenik a "mostoha" jelző, amely patrisztikus, és arra utal, hogy az Isten irgalmassága és szeretete az embert fogadja örökbe.

A 3. szakaszban a költő egyenlőséget állít fel a szeretet és a szülői szeretet között. Ez visszavezethető a bibliai tanításokhoz, amelyek a szülői szeretet és az isteni szeretet közötti párhuzamot mutatják be. A szakasz arra is utal, hogy a szeretet az emberi lét mélyén gyökerezik, és a halálig tart.

A 4. szakaszban a költő megjeleníti, hogy milyen különleges anyagi testet kapott az ember a teremtésben. Ez a bibliai teremtéstörténethez kapcsolódik, amely hangsúlyozza az ember rendkívüli értékét és az isteni képben való teremtését. Ez a gondolat összekapcsolódhat a skolasztika nézőpontjával, amely hangsúlyozza az emberi test és a lélek megfelelő egyensúlyát.

Az 5. szakaszban a költő arról beszél, hogy a szavak kevésbé hatással vannak rá, mint az anyagi test. Ez összefügg a bibliatudománnyal és a Bibliában gyakran található gondolatokkal, hogy az emberi tapasztalat és az Isten megismerése nem csak a szavakon, hanem az élményeken és a testen keresztül is történik.

A 6. szakasz a költő vallomása a hiábavalóság érzéséről és a csend erejéről. Ez a gondolat összhangban van a patrisztika és a skolasztika nézőpontjával, amelyek hangsúlyozzák az imádság és a meditáció fontosságát a lelki tapasztalatok megszerzésében.

Összességében a költő ódája teológiai szempontból megragadja az ember és az isteni kapcsolatot, a teremtés csodáját és az anyagi világ értékét. A költő gondolatai összekapcsolódhatnak a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjaival, és mélyebb megértést nyújthatnak a vallási és teológiai gondolatokról.