Az elmultba szemem tétován tekint
Egy percre csak! Üldözi a jelen,
Nem pihenhet régi emlékeken,
Unos untalan visszatér megint.

A jelen, oh! a jelen mindig bántott,
Amerre én, mindig arra haladt,
Tövisekkel hinté bé az utamat
S elvett tőlem reményt, boldogságot.

Nem veheté el, bár kínzott nagyon
- Történik minden, ahogy írva vagyon -
Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.

Tövises úton segít a jövendő;
Jövőben dicsőül meg a szenvedő;
Jövő mutatja az utat előttem!

1921. ápr. 15.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve is értelmezhető, hiszen számos felfedezés és kutatási terület kapcsolódik az emberi emlékezethez, a jelenhez és a jövőhöz.

Az első sorban a múltba való pillantás szerepel, ami a neurológia és kognitív tudományok terén megismerhető memóriafolyamatokra utalhat. Az emberi agyban sok információt őrzünk meg a múltból, és ezek emlékeken keresztül hatással lehetnek a jelenünkre.

A második sorban a jelen időszakot említi, amely mindig bántalmazott. Ez személyes élményeken túl az aktuális stressz és problémák tudományos vizsgálatához kapcsolódhat. A pszichológia és mentális egészség kutatásai arra is rávilágítanak, hogy a jelenbeli nehézségek hogyan befolyásolhatják az egyén boldogságát és reményeit.

A harmadik sorban a jövő szerepel. Ez a sor arra hivatkozhat, hogy a jövőben találhatók az útmutatók és lehetőségek a boldogabb és reményteljesebb élethez. A jövővel kapcsolatos kutatások, mint a technológiai fejlődés vagy a társadalmi változások, új perspektívákat és megoldásokat kínálhatnak.

Ezenkívül, a vers általános üzenete és érzete összehasonlítható a modern tudományos felfedezésekkel, amelyek általában a múlt korlátait és az aktuális problémákat átlépve formálják a jövőt. Ez a gondolatmenet a tudományos kutatások és új technológiák által folyamatosan előrehalad, megszüntetve korábban megoldhatatlan akadályokat és lehetővé téve új fejlődési irányokat.

Összességében, a vers a pszichológia, neurológia és társadalomtudományok perspektívájából is értelmezhető, és kapcsolódhat a modern tudomány legfrissebb felfedezéseivel és gondolkodásmódjával.

A vers teológiai szempontból a múlt, jelen és jövő összefüggéseit vizsgálja. Azt sugallja, hogy a múltnak van hatása a jelennel és a jövővel való kapcsolatra.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben feltűnhet az Isten akaratára és irányítására való hivatkozás. Az "amerre én, mindig arra haladt" és "történik minden, ahogy írva vagyon" sorok arra utalnak, hogy az eseményeket Isten terve és ígéretei szerint alakulnak. Az emlékek és múlt események reflektálása ugyancsak fontos bibliai témák, amelyek alapján az egyén folyamatosan formálja a jelenét és a jövőjét.

A patrisztika perspektívája szerint a versben megjelenő múlt, jelen és jövő együttműködése és egymásra hatása az isteni gondviselésnek és ember szabad akaratának kérdését érinti. A tövises út és a szenvedés ábrázolása a keresztény eszkatológiai gondolkodásban gyakori motívum, amely a szenvedés áldozattá és megtisztulássá válását jelképezi. Az utolsó sor pedig az ígéretes jövőre és az útmutatásra való utalást tartalmazza.

A skolasztika szempontjából a vers előtérbe helyezi a múlt és jelen állandó harcát a jövővel. A "jelen mindig bántott" és "elvett tőlem reményt, boldogságot" sorok hangsúlyozzák az emberi lét nehézségeit és a múlt hordozott terheit. A jövő azonban kiút lehet ebből a helyzetből, és lehetőséget ad a szenvedő személy dicsőségének megvalósítására.

Ezen kívül további nézőpontok is felmerülhetnek, például a hermeneutikai perspektíva, amely a vers tágabb kontextusában értelmezi az összefüggéseket, vagy az egzisztencialista megközelítés, amely az egyén identitásának alakulására és a múlt, jelen és jövő által formált életútra helyezi a hangsúlyt.

Az elemzés során a vers fontos eszkatológiai és reménység motívumokat tükröz, valamint érzékelteti az egyén és Isten közötti kapcsolatot és az ember szabad akaratának szerepét. Emellett rámutat arra, hogy a múlt, jelen és jövő egymással összefonódik, és mind hatással van egymásra.

József Attila JELEN, MULT, JÖVŐ című verse irodalomtudományi szempontból is érdekes elemzést kínál. Az író ebben a versben a múlt, a jelen és a jövő kapcsolatáról és hatásairól beszél.

A vers első részében József Attila emlékei iránti vágyát fejezi ki. Szemével visszatekint a múltba, de csak egy pillanatra mert az élő jelen üldözi. Ez azt jelzi, hogy a múlt mennyire befolyásolja a jelenbeli életét és gondolkodását.

A második részben az író arról beszél, hogy a jelen mindig bántotta őt, folyamatosan akadályokat és nehézségeket gördített elé, amelyek miatt elvesztette a reményét és a boldogságát. Ez az érzés általánosan érvényesül a magyar szépirodalomban, hiszen számos szerző, köztük Ady Endre is hasonlóan fogalmaz meg az akadályok és a szenvedés motívumáról.

A vers harmadik részében József Attila rávilágít arra, hogy bár a jelen sok mindent elvesz tőle, nem veheti el a jövőt. Ez a remény felvillanása, ami magától értetődően a magyar irodalomban található visszatérő téma. A jövő az, ami segít a tövises úton, a szenvedő pedig a jövőben találja meg a megtisztulást és a dicsőséget.

A vers végén az időpont 1921 április 15-e jelzése azt is sejteti, hogy a szerző a saját korában élő nehézségekre és reményekre is reflektál. Ebben az időszakban Magyarország az első világháború utáni gazdasági nehézségekkel és társadalmi változásokkal küzdött, és talán ebből érezheti a költő azt az elkeseredettséget és reménységet is, amely a versben megjelenik.

A versben általános emberi tapasztalatok és érzések hangzanak el, így az összefüggések nem csak a magyar irodalomban keresendőek. A múlt, a jelen és a jövő mibenléte és kapcsolata a nemzetközi irodalom több szerzőjének műveiben is gyakran visszaköszön. Az idővel, a múlt feldolgozásával, a jelenbéli küzdelmekkel és a jövőbe vetett reménnyel foglalkozó irodalmi műveket találhatunk Európa-szerte.

Összességében a versezés által ábrázolt témák és érzések, valamint az idők és generációk közötti kapcsolatok univerzálisak, amelyek szépirodalmi művekben mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban fellelhetőek.