Most azon muszáj elmerengnem:
hogyha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.

Mert jó meghalni. Tán örülnék,
ha nem szeretnél így. Kiülnék
a fehérhabú zöld egek,
fecsegő csillagfellegek

mellé a nyugalom partjára,
a nem üres űr egy martjára,
szemlélni a világokat,
mint bokron a virágokat.

Hajósinas koromban, nyáron,
a zörgő, vontató Tatáron,
egy szép napon munkátlanul,
mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,
libegtetett leveles ágat,
úgy kanyarított sok fodort,
deszkát harapdált és sodort

olyan sok szép villogó dinnyét
a sárga ár, hogy el se hinnéd
és én se hinném el talán,
ha nem tenéked mondanám.

Piros almák is ringatóztak,
zöld paprikák bicegve úsztak,
most ez, majd az lett volna jó.
S állt és bólintott a hajó.

Ilyen lenne az űri szemle.
Milyen szép! - bólintva mindenre,
meglátnám, milyen kéken ég
az ég, mely hozzád illenék.

Mert a mindenség ráadás csak,
az élet mint az áradás csap
a halál partszegélyein
túl, űrök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,
akár a Duna akkor nyáron...
Mert szeretsz s nyugton alhatom,
neked én be is vallhatom

az elmulástól tetten érten,
hogy önmagamba én se fértem,
a lelkem azért közvagyon
s azért szeretlek ily nagyon.

1937. márc.

Elemzések

A vers természettudományos szempontból is értelmezhető, tekintve, hogy több olyan elemet tartalmaz, amelyek kapcsolatba hozhatóak a természettudományos felfedezésekkel.

Az első ilyen elem az űrrel való kapcsolat. A versben a költő azt fejezi ki, hogy szeretne kiülni a nyugalom partjára, szemlélni a világokat, mint bokron a virágokat. Ez utalhat a naprendszeren túli, távoli világok felfedezésére és a csillagok tanulmányozására, amelyek az űrkutatásban és asztrofizikában fontos szerepet játszanak.

A költő a Dunához hasonlítja az űri szemlét, ahol libegő leveles ágakat és sok szép villogó dinnyét képzelt el. Ez arra utalhat, hogy az űrkutatás során felfedezett égitestek és égitestek közötti kapcsolatok különleges szépséget és csodálatos látványt nyújtanak, hasonlóan a természetben található szépséges jelenségekhez.

Az utolsó versszakban a költő a mindenséget az élet áradásához hasonlítja, amely a halál partszegélyei és az űrök, szívek mélyei túlmutat. Ez utalhat az univerzum felfedezésének és megértésének végtelen lehetőségeire, amelyekre a természettudomány jelenlegi állása megpróbál válaszokat találni.

A versben megjelenő természettudományos vonatkozások arra utalnak, hogy a természeti jelenségek és az univerzum felfedezése inspiráló lehet a költő számára, és segít neki kifejezni érzelmeit és gondolatait. A természettudomány legfrissebb felfedezései és megértése tehát gazdagítja és inspirálja a költészeti alkotásokat.

A vers teológiai szempontból az emberi szeretet és az élet értelmét boncolgatja. A költő arra gondol, hogy ha a másik fél, akit szeret, nem viszonozza ezt a szeretetet, akkor nincs értelme élni és elnyomhatná a benné lévő érzéseket. Viszont a költő számára a volna jó halálnak örülni, mert akkor megszűnne a fájdalom és a hiány érzése.

A vers számos teológiai összefüggést hordoz. A bibliai hátteret tekintve, a szeretet az egyik legfontosabb tanítás az Ó- és Újszövetségben egyaránt. Jézus Krisztus parancsára szeretni kell egymást, mint ahogy Ő is szeret bennünket. A válaszadással kapcsolatos dilemmát az Ószövetségben is megtaláljuk, például Ábrahám és Izsák történetében vagy Dávid és Jonatán barátságában. Mindkét esetben a szeretet viszonzása eredményezi a boldogságot és az életet.

A patrisztika, azaz a korai keresztény gondolkodás is sokat foglalkozott a szeretettel. Például Szent Ágoston tanítása szerint Isten a szeretet forrása, és minden emberi szeretet az Istentől jön. Ez a gondolatvonal jelen van a versben is, a költő pedig azt sugallja, hogy szenvedéseinek mélyén is érzi Isten szeretetét, amiért hálás és szereti az objektumot, aki pedighez szól a verse.

A skolasztika, a középkori filozófiai irányzat szintén érdeklődött a szeretet témája iránt. Duns Scotus például azt vallotta, hogy a szeretet egyedülálló magyarázata a világnak és az ember életének, és hogy ez a szeretet az emberi lélek legfenségesebb képessége. A versben is megjelenik ez a gondolat, hiszen a költő azt vallja, hogy a szeretet szükséges ahhoz, hogy az élet értelmét megtalálja és boldoggá váljon.

Összességében a vers a szeretet és élet összefüggéseire fókuszál, és különböző teológiai nézőpontokat mutat be. Az Isten szeretete és az emberi szeretet egymással van összefüggésben, és mindkét szeretet hozzájárul az élet értelméhez és boldogságához.

József Attila Flórának című versének elemzése irodalomtudományi szempontból lehetővé teszi a költemény megértését a magyar és nemzetközi szépirodalomban. A vers 1937-ben íródott, és számos irodalmi elemet tartalmaz, amelyek jellemzik József Attila műveit.

Az elsődleges irodalmi kontextus a magyar szépirodalom, ahol József Attila jelentős szerepet játszik. A versekben gyakran beszél az emberi szenvedésről, a szerelemről és a társadalom problémáiról. Flóra című versében is a szeretet és a halál motívumai jelennek meg. Az első sorokban megjelenik a szenvedély nélküli élet, ami végül a halált jelenti. Ez a motívum jellemző József Attila verseire, ahol a halál csodaként jelenik meg, amely elhozza a nyugalmat és a megszabadulást.

A versben megjelennek a természeti elemek, mint a zöld egek, a csillagfelhők, a virágok és a Dunának az árja. Ezek a motívumok a romantikus irodalomra utalnak, ahol a természet és az emberi lélek kapcsolata fontos témaként jelenik meg. József Attila a természeti elemeket használja fel a versben a vágyott szabadsággal és a beteljesületlen vágyak ábrázolására.

A versben szerepel a szimbolika és az allegória is. A dinnyék, az almák és a paprikák képe a vágyott vágyakat és az emberi boldogságot jelképezik. Az űri szemle allegóriája az emberi vágyaknak a távoli és megközelíthetetlen célokkal szemben. Ez a motívum azonban a Hallgatag határon is megjelenik, ami azt mutatja, hogy a vágyak túlmutatnak a fizikai világon és elérhetik a szív és az emberi lélek mélyét.

A versben megjelenik a lírai én személyiségbeli zavarja is. A költő nem találja önmagát és az önazonosságát, de végül rájön, hogy az identitása közösségé és a szeretetben nyugszik. Ez a motívum jelen van József Attila műveiben is, ahol az önmagába beszorult lírai én a társadalom és a szeretet révén találja meg a harmóniát és az önvalóját.

A vers tehát számos irodalmi elemet tartalmaz, amelyek a magyar és nemzetközi szépirodalomhoz kapcsolódnak. A halál, a szeretet, a természet és az emberi keresés motívumai József Attila sajátos stílusában jelennek meg, és hozzájárulnak a vers értelmének, érzelmeknek és jelentésnek a megértéséhez.