A vers egyik lehetséges irodalomtudományi összefüggése a magyar szépirodalom területén az, hogy József Attila költészetére jellemző sajátos hangulatot és hangvételt tükrözi. A versben megjelennek a jellegzetes József Attila motívumok, mint az elszigeteltség, a magány, az elnyomás és a reménytelenség. Emellett a versben megfigyelhető az is, hogy a természetet használja fel az emberi érzelmek, állapotok és sors kifejezésére, ami egy tipikus jellemzője József Attila költészetének.
Ezen kívül a versben megjelennek olyan elemek, melyek a nemzetközi szépirodalom területén is hasonló motívumoként szerepelhetnek. A természetben megjelenő változások, mint az eső, a köd, a ragyogás és a fagy, egyetemes jelentéssel bírhatnak, melyek az emberi élet, létezés és elmúlás metaforái lehetnek. Emellett a természet ábrázolása a magányosságot és a vergődést is jelképezheti, ami szintén egy gyakran visszatérő témája a nemzetközi irodalomnak is.
A versben megfigyelhető az is, hogy József Attila intenzíven használja a természeti jelenségek és a természeti képek használatát, hogy érzékletesen és sokszor ellentmondásosan fejezze ki az emberek érzelmeit és állapotait. Ez a technika nemzetközi szinten is használt eszköze lehet a lírai költészetnek, ahol a természetet választják a költők a belső világ tükrözésére.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a vers a magyar szépirodalmi hagyományokhoz kapcsolódik József Attila különleges költészeti stílusán keresztül, ugyanakkor olyan elemeket tartalmaz, melyek a nemzetközi irodalomból is ismertek.