Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.

1937. jún.


Elemzések

A vers első néhány sorában találhatók olyan motívumok és képek, amelyeket a mai természettudományos kutatások friss eredményei hozzák kapcsolatba. Az árnyékok kinyúlnak, amely megfigyelésekre alapulhat az elektromágneses sugárzás tulajdonságainak vizsgálata során. A csillagok kigyúlnak, ami az égitestek energiatermelésére és aktivitására utalhat, például a csillagrobbanások vagy a fekete lyukak által keltett kozmikus jelenségekre. A lángok pedig a tűz és a forrás jelenségével hozhatók összefüggésbe, melyek kapcsolódhatnak a napenergia hasznosításához és a tűzben égő anyagok kémiai vagy fizikai tulajdonságainak vizsgálatához.

A második versszakban a tenger és az éjszaka rezgése a hullámok és a rezgő mozgások természetét idézheti, amelyeket például a rezgésszimmetria kutatása vagy az akusztika kapcsán lehet elemzés alá venni. A növényi szenvedély szaga pedig kapcsolatba hozható a növények által termelt illatanyagok és kémiai reakciók tanulmányozásával.

Az utolsó sorokban a költő kéri, hogy vegyék ki őt egy mélyből, és merítsék el szemük hálóját mélyen benne. Ez az idézet képes kifejezni a lélek mélységeinek és az érzelmi tapasztalatoknak az elemzését, ami kapcsolatba hozható az érzelmi és a kognitív elégedettség kutatásával, valamint az agy belső működésének vizsgálatával.

Összességében tehát, habár a vers nem közvetlenül utal a természettudományos felfedezésekre, néhány motívum és kép a mai természettudomány friss eredményeivel hozható összefüggésbe. A természet és az emberi érzelmek ábrázolásával a költő olyan jelenségekre utalhat, amelyek a természettudományos kutatások és eredmények által is vizsgálhatóak.

A vers irodalomtudományi szempontból több összefüggést mutat a magyar és nemzetközi szépirodalom területén. Ezek közül néhányat a következőkben kiemelhetünk:

1. József Attila költészetének általános jellemzői: A vers jól példázza József Attila költészetét, amelyre jellemző a szenvedélyes érzelmek megjelenítése és a szimbolikus nyelvhasználat. Az árnyékok, csillagok, lángok képei a költő belső világát jelenítik meg.

2. Hungary: A vers hangulata és a költő érzelmi állapota irodalmi kontextusban az 1930-as évek magyar irodalmi eszmevilágában helyezhető el. József Attila költészetében és több kortársa műveiben is visszatérő téma volt a depresszió, a világban való elveszettség érzése és az élet értelmetlensége. Ezt a romantikusan szenvedélyes hangulatot más kortárs magyar költők szintén megjelenítették.

3. Emblematikus szépirodalmi motívumok: A versben megjelenő képek és motívumok - az árnyékok, csillagok, lángok - számos nemzetközi irodalmi hagyomány részét képezik. Ez a romantikus képi világ a 19. században népszerű volt, és számos költő, például Percy Shelley, Edgar Allan Poe vagy Paul Verlaine is használta ezeket a motívumokat. József Attila versében lehetőség van ezeknek a motívumoknak a nemzetközi kontextusba való helyezésére és összehasonlítására.

4. Szimbolikus kifejezésmód: A vers utal az űrben és a tengerben zajló folyamatokra, amelyeket szimbolikus képekkel jelenít meg. Ez a szimbolikus kifejezésmód nemzetközi költészeti hagyományokban is gyakran előfordul, és például a szürrealizmusra is hatott.

Összességében tehát József Attila "Az árnyékok" című verse bemutatja a költő sajátos stílusát és tematikáját, amelyek a magyar irodalomtudomány keretein belül vizsgálhatók. Ugyanakkor a verse kapcsolatokat teremt a nemzetközi szépirodalommal is, ahol számos hasonló motívum és szimbolikus kifejezésmód megtalálható.

József Attila "Az árnyékok..." című versének teológiai elemzéséhez először röviden áttekintjük a vers tartalmát és hangulatát.

A vers első részében az árnyékok megnyúlnak, a csillagok pedig kigyúlnak, ami a természet és a világegyetem dinamikus mozgására utal. Ezt követi a "megbonthatatlan rend szerint" kifejezés, amely arra utal, hogy a kozmosz és a világban megfigyelhető folyamatok egy összetett rendszert alkotnak.

A második részben pedig a költő az éjszaka rengését és a szoruló mellemet említi, ami a belső feszültséget, szenvedélyt és vágyat jelzi. Itt találkozunk a spirituális és testi síkok egymással való kapcsolatával.

Bibliatudomány szempontjából a vers megidézi az örök igazságokat és a teremtett világra vonatkozó isteni tervet. Az árnyékok és csillagok metaforikus jelentése az isteni rend és teremtett világ kapcsolatára utal. Az "megbonthatatlan rend szerint" kifejezés pedig azt a tudást sugallja, hogy az isteni rend nem változik, és minden esemény és folyamat része ennek a nagyobb egységnek.

Patrisztika nézőpontjából a versben megjelenő lírai én vágya, szenvedélye és melankóliája az emberi létezést, bűnt és megtisztulást idézi. A feszültség és vágy költői kifejezése az emberiség bűntudatának és Krisztus megszabadító küldetésének tematikus megidézése. Az "engemet" megfogalmazás azt sugallja, hogy a lírai én a megtisztulást és megváltást Krisztusban találhatja meg.

A skolasztika nézőpontjából értelmezve a vers a maga kis univerzumában reprezentálja a világ egészét, a tudatban létező feszültséget és az emberi vágyakat, ami a lélek mélyén legbelül húzódik. A "hálóját mélyre bennem" kifejezés pedig arra utal, hogy az emberi lélek fogva tartva érzi magát a vágyakban és szenvedélyben. Ez a fogoly lélek képe kapcsolódhat a vallási hagyományokhoz, amelyek az emberi lélek tisztulására és felszabadulására törekednek.

Összességében tehát a vers a teológiai aspektusokra való utalással és a lírai én belső feszültségének és vágyakozásának kifejezésével fordul a spirituális dimenzió felé. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaival összefüggésben pedig a vers lehetőséget teremt arra, hogy az emberi létezés, bűntudat és remény megnyilvánulását lássuk a versekben.