Kár volna magamat eladnom
Célért, eszméért, okért, hitért.
Hogy magyarázzam az eget másoknak.
Eladni magamat semmiért.

Te vén szilvafa, ugye, igazam van?
Te tudod, te százesztendőt éltél!...
S akkor sikított, elbőgte magát
A kert mellett egy vén acéltehén.

Nem is acél volt, hanem drágakő.
Pálmaág-farkkal. Ott kinyúlt szegény.
Tele gyerekekkel
Kőrhinta forgott búgva, vidáman,
Szarvai hegyén.

És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt,
Késnyelek hullottak pengétlenül
A szemeibül.
- Ó, mennyi dinamit lakik
Én élve síró szemeimben! -
A föld egyszerre elszaladt alólunk
És elszaladt alólunk minden;
Ég, csók, tűz, magam s a semmi.
A tehén lángszőre szintén elszaladt,
Aztán visszajött
S a homlokomon kezdett énekelni.

Fehér vízben hevertünk egymás mellett,
Szivemben ő s az ő szivében én.
Hátulról keresztülnéztem magamon
S úgy láttam, hogy bennem él tovább
A tehén.
S tele gyerekekkel
Kőrhinták forogtak vidáman
Szarvai hegyén.
Nem szúrt vele, csak fölemelte.
Arrabökött, amerre elszaladtunk
A föld, az ég, a tűz, a semmi s én

S én szégyenverten lopózkodtam arra,
Hogy embertszülő tüzet énekeljek
Örökké, újra
Jeges, havas
Ismeretlen hegyek tetején.

1924


Elemzések

A vers a természettudományos szempontból elsősorban a kozmosz és az univerzum felépítésével, valamint az idő múlásával kapcsolódik össze. A költemény elején József Attila elutasítja azzal való eladását, hogy magyarázza az eget másoknak. Ez arra utalhat, hogy az emberi értelem korlátozott ahhoz képest, amit a természettudomány legfrissebb felfedezései tárhatnak az ember elé.

A következő sorokban a vén szilvafa és a vén acéltehén szimbólumként jelenik meg. Ezek az objektumok a természetet és az anyagi világot képviselhetik. A versben az acéltehén drágakőből készült farkával emelkedik ki, ami utalhat a technológia és a tudományos fejlődés által elért eredményekre és lehetőségekre. A közhinták pedig a természet mozgását, örök változását jelenítik meg.

Az "élve síró szemeimben lakik mennyi dinamit" sorban a képzelt robbanás és a tudományos felfedezések potenciális veszélyei jelennek meg. Ez a versrész arra utalhat, hogy a természettudomány fejlődése számos lehetőséget és veszélyt hoz magával egyaránt.

A következő részben a tehén és a közhinták újra felbukkannak, és a költő szivében élnek tovább. Ez a rész arra utalhat, hogy a természeti jelenségek és a tudományos felfedezések mindig jelen vannak az ember életében, és állandóan hatnak rá.

A vers végén a költő szégyenverten lopakodik arra, hogy újra és újra énekelje az embertől származó tüzet, ami a tudomány és a technológia által hozott újításokra utalhat.

Összességében a vers természettudományos szempontból a világmindenség felépítéséről, a természet mozgásáról, az emberi értelem korlátairól, valamint a tudomány és technológia fejlődésének lehetőségeiről és veszélyeiről beszél.

A vers teológiai szempontból a hitet és az önfeláldozást mutatja be. A költeményben József Attila elutasítja az eladást, az önérdekű cselekedeteket és a magyarázkodást. Inkább azt választja, hogy megőrzi önmagát és mélyebb értékrendet követ. Ezzel a választással szembekerül az "égi igazsággal" és a társadalom normáival.

A bibliatudomány szempontjából a vers az önfeláldozás témáját érinti. Az Ige arra tanítja az embereket, hogy szeretettel és önfeláldozással éljenek, ahogy Jézus Krisztus is tette. József Attila választása tehát a bibliai értékekhez hasonlít.

A patrisztika, vagyis az első keresztény évszázadokban íródott teológiai művek nézőpontjából a vers azt hangsúlyozza, hogy az embernek meg kell őriznie a méltóságát és önmagában kell megtalálnia a boldogságot és a kiegyensúlyozottságot. Az ember önmagában rejtett erőforrásokkal rendelkezik, amelyek segítségével képes legyőzni a külső körülmények okozta nehézségeket.

A skolasztika szemlélet szerint a vers a tudatlanság és a hit közötti konfliktusra utal. A skolasztikus teológia a hagyományos logikai és filozófiai módszerekkel próbálta megérteni és értelmezni a hit kérdéseit. József Attila viszont azt a sajátos megérzését és érzéseit fejezi ki, amit nem lehet csupán racionális megközelítéssel megérteni vagy magyarázni.

Más nézőpontból a vers a kulturális és társadalmi elvárásokkal szembenéző egyéni szabadságról és intimitásról szól. A tehén, mint a természet megtestesült ereje, és a gyerekekkel játszó hinta képei metaforikusan jelenítik meg a költő ösztönének, önazonosságának és lelki szabadságának visszatérését, amelyet a társadalom elnyomó hatása megzavart.

Összességében a vers teológiai értelmezése többféle nézőpontot megenged. A hit, az önfeláldozás és önmegvalósítás, a külső körülmények és a belső erőforrások viszonya mind megtalálható benne.

József Attila A CSODA című versét irodalomtudományi szempontból vizsgálva számos összefüggést találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Elsőként érdemes megemlíteni a versben megjelenő szimbolikus elemeket. A szilvafa és az acéltehén a magyar irodalomban ismert szimbólumok, melyek különböző jelentésekkel bírnak. A szilvafa az élet múlását, a múlandóságot szimbolizálja, míg az acéltehén a modernizáció és az ipari fejlődés szimbóluma lehet. Ezek a szimbólumok a nemzetközi szépirodalomban is hasonló jelentésekkel bírhatnak, például az acél és a fa is gyakran használt szimbólum az amerikai irodalomban. A szimbolizmus tehát egy olyan irodalmi eszköz, amely mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban megtalálható és fontos szerepet játszik a versek jelentéseinek átadásában.

A versben megjelenő motívumok is fontos elemek irodalomtudományi szempontból. A dinamit motívuma a modernizáció, az erőszak és a destruktív erők jelenlétét jelzi. Ez a motívum több magyar és nemzetközi irodalmi műben is felbukkan, például Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényében vagy Sinclaire Lewis Az eladható ember című regényében. A dinamit motívuma tehát a korabeli társadalmi és politikai valóságra utalhat.

A versben megjelenő természeti elemek, mint az ég, a tűz és a víz szintén fontos elemei az irodalmi világnak. Az ég és a tűz motívumai visszatérőek a magyar és a nemzetközi irodalomban, például József Attila Apokalipszis című versében vagy Dante Isteni színjáték című művében. Ezen motívumok a transzcendenciára, a spirituális keresésre utalnak. A víz motívuma szintén gyakori az irodalomban, és több jelentéssel bírhat. A versben a víz a közelséget, a kötődést jelzi, de a nemzetközi irodalomban gyakran a megújulást, regenerációt szimbolizálja.

A vers nyelvezete, stílusa is meghatározó a irodalomtudományi szempontból. József Attila költészete a modernizmus jegyeit viseli, amely a 20. századi európai irodalomban is megjelent. A modernizmus jellemzője az újítás, a hagyományos irodalmi formák és nyelvezet megtörése. A versben a költő szokatlan képekkel, fordulatokkal és ritmussal dolgozik, amelyek a modern költészet jellemzői lehetnek. Ezenkívül a versben megjelenő metaforák és hasonlatok is fontos eszközök az irodalmi kifejezésre, melyek mind a magyar, mind a nemzetközi költészetben gyakoriak.

Összességében József Attila A CSODA című versét irodalomtudományi szempontból számos lehetséges összefüggés alapján elemzhetjük. Az irodalmi szimbólumok, motívumok, a nyelvezet és a stílus mind a magyar, mind a nemzetközi irodalomban jelen vannak, és hozzájárulnak a vers értelmének és jelentésének átadásához.