Jer, Kazinczym, jer, öleld meg e sorokba hívedet,
     Aki ilyen néma szókkal jött köszöntni tégedet.
Honnan? - azt kérded - talám a Debrecen vidékiről?
     Óh nem! a hernádi vőlgynek borba fürdött széliről,
Hol van a magyar hazának vetve boldog Édene,
     Melybe múlat, melybe ébreszt víg örömnek istene.
Mint vetődtem e megáldott főldre? azt ha kérdezed,
     Erre vitt csupán csak, édes emberem, saját kezed,
Oly hatalmas volt fogása, úgy lefogtak újjai,
     Hogy követni Debrecenből kéntelen Csokonai,
Óh de, óh, minő keserve lett az ő múzsáinak,
     Amidőn nyomát se lelték ez helyen Kazinczynak:
Feltevék ezért magokba, hogyha fel nem leltenek,
     Menjenek Nagy Sámuelhez, tőle hogy hírt végyenek.
A nap a magas tetők közt hintaját már feltolá,
     A pirosló estve útját bársonyával rajzolá.
Kezde a sötétes éj is vonni gyászos szőnyeget,
     A szemektől eltakarja a mezőt s a kék eget.
Mit csináljak? merre tudjak menni Miskolcon s hova?
     Estve van - mind esméretlen - így futék ide s tova.
Nincsenek sehol barátim - így hiába fáradék!
     Bús sohajtással tehát ez helynek is búcsút adék.
Estve későn a hegyek közt útamat vitték magok
     A setét felhőkbe látszó tíz-tizenkét csillagok.
Egy magyar korcsmába botlék Onga mellett s bémenek,
     Hat leányi egy banyának a kucikba űltenek.
Nagysokára, hogy kifútta már magát az agg madám,
     Gazra fektetett; de pénzem néki mind ezért adám.
Másnap a nedves homálynak gyásza hogy fénnyel derűlt,
     Rózsaszínnel a hegyormon már a hajnal felkerűlt:
A letördelt tengerik közt éppen úgy menék elé,
     Mintha Kármelt látni mentem volna a szent főld felé.
Végre Szikszó városába, mint zarándok, béjuték,
     S klastromunk házába ottan gvárdiánunkhoz futék.
Ott beszállván, egybe kérdem: Regmec esne mennyire?
     Míg kiszívol két pipával, elmehetsz; nincs messzire.
Egy ökör csizmadja mondta, elmenék ökör szován,
     S feltevém, hogy elmasérzok szent apostolok lován.
Megtudám mások szovából, hogyha hét mértfőldre nem,
     Hatra mégis volna Regmec. - Puff reményem s mindenem!
Vártam itt: Miskolcon írtam három ízbe, egy fiú
     Vitte arra a levélkém, s hát reményem mind hiú!
Itten egy hónapja telt el, míg szerencsémet lesém;
     Messze Regmec - senki sem volt - rajta ekkép túl esém.
Bék'-egérharc, Tempefőim, vélem itten voltanak,
     Kikhez apró verseimmel mások is járúltanak.
Itt Goráni, itt az É-s vers: bár mehetnék most velek
     Hív Kazinczyhoz! kit, óh jaj! már csak ekkép tisztelek.


Elemzések

A vers alapvetően Csokonai Vitéz Mihály életének történetét meséli el. Az első részben Csokonai arról beszél, hogyan jutott el Debrecenből, ahol Kazinczyhoz ment, a hernádi völgybe. Ez a rész nem kapcsolódik közvetlenül a természettudományhoz.

Azonban a versben említésre kerülnek a természet és az éjszakai égbolt elemek is. Például a versben szereplő csillagok, amik a setét felhők mögött látszanak, illetve a hajnal, amikor a nap felkel a hegyormok mögül. Ezek a részek kapcsolódnak a csillagászathoz és az égitestek mozgásához, amit a modern asztrofizika vizsgál.

Ezen kívül a versben beszél az útjáról Miskolc felé, ahol a Regmec nevű városba szeretett volna eljutni. Ez az utazás során találkozik különböző emberekkel és helyszínekkel, amelyek bemutathatják a természettudományhoz kapcsolódó témákat.

A természettudományokban az útjaink során rengeteg információval találkozhatunk, legyen az társadalmi vagy természeti jelenségekkel kapcsolatos. Ezek az információk segíthetnek megérteni a világot és a környezetünket. A mai természettudomány legfrissebb felfedezései és kutatási eredményei számtalan területet érintenek, például az űrkutatást, az ökológiát, a biológiát, a klimatológiát és sok más területet.

A vers elemzése során érdemes ezeket a témákat is figyelembe venni, és megvizsgálni, hogy milyen kapcsolódási pontokat találunk a versben található részletek és a természettudomány között.

A vers teológiai szempontból is érdekesen elemezhető. Az első sorban a "Jer, Kazinczym, jer" kifejezés biblikus hangvételre utal, ami Isten parancsolása a próféta Jeremiásnak azon a ponton, amikor arra kéri, hogy menjen és hirdesse az Isten igéjét. Ez a kifejezés itt arra utal, hogy a költő a verseivel méltó módon, tisztelettel szeretné megközelíteni Kazinczyt, aki számára szellemi vezető és példa.

A következő sorokban a költő arról beszél, hogy honnan jött és milyen vidékről, mely visszautalhat a teremtésre és a paradicsomi édenre. Ezzel az utalással a költő hangsúlyozza a magyar hazának és a boldog édennek a kapcsolatát.

A következő részben a költő megemlíti, hogy hogyan talált a megáldott főldre, és hogy erejét az saját kezein keresztül kapta. Ez arra utal, hogy az ember Isten által adott szabadsággal rendelkezik, hogy eldönthesse, merre megy és hogyan él.

A vers későbbi részében a költő beszél az örömteli isteni életre utalva arra, hogy a Kazinczy és a magyar irodalom nem találta itt a helyét, ezért azt gondolják, hogy Kazinczyt el kellett volna vinni Nagy Sámuelhez, aki a patrisztikus nézőpontból az egyik legnagyobb teológiai alak volt. Ezzel a kifejezéssel a költő azt sugallja, hogy a magyar irodalomnak és Kazinczynak valamiféle isteni hivatása vagy küldetése van.

A vers vége felé a költő a hittérítőkkel való találkozásáról és a zarándoklatról beszél, amikor egyesek azt mondják neki, hogy még nagyon messze van a vágyott hely, Regmec. Ez az utalás a vallási utazásokra és a közelgő életre utalhat.

Összességében a vers a teológiai és vallási elemeket használja ahhoz, hogy kifejezze a költő személyes élményeit, valamint a magyar irodalom és Kazinczy isteni jellegének fontosságát. A vers mélyebb mondanivalóval és jelentéssel gazdagítja az olvasót.

A vers egy elbeszélő költő szemével látott útinapló jellegű szöveg, amelyben a költő útját felidézi és érzéseit, gondolatait megosztja a olvasóval. A versben megfigyelhető trocheus lábak alkalmazása, ami a szótagszámlálás alapján is látható. A vers leíró és elbeszélő jellegű, a költő érzékeléseit, a természeti elemeket, és az út során érzett magányt, reménytelenséget jeleníti meg. Az alkotásban megjelenik egyfajta vallomás is a költő rajongásáról Kazinczy iránt.

A vers megismerése, értelmezése során összefüggéseket találhatunk a magyar irodalomon belül. Csokonai Vitéz Mihály a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, a 18. században élt és alkotott. Az ő művei már a romantika jegyeit hordozzák magukban, és fontos szerepe volt az irodalmi megújulásban. A versben megjelenő tájképek és az érzelmek jellemzőek a korabeli romantikus irodalomra.

Az idéződik Kazinczy Ferenc neve, aki a kor egyik legfontosabb magyar írója, költője volt, és nagy hatással volt Csokonai művészetére. A versben látható tisztelet és rajongás Kazinczy iránt arra utal, hogy a két író bizonyos szempontból kapcsolatban állt egymással, és Csokonai műveiben megjelenik Kazinczy befolyása.

A versben említést tesznek a nagyobb városokról (Debrecen, Miskolc), illetve a vidéki falvakról (Onga, Szikszó), amelyek a korabeli magyar társadalom és irodalom részét alkották. A város és falu kontrasztja, valamint a költő útja a nagyvárosokba és a vidéki táj felfedezése kapcsolatba hozható a városi és vidéki szépirodalmi témákkal.

A verse magában hordozza a magány és az elidegenedés érzését, amelyek összefüggésbe hozhatók a korabeli irodalmi irányzatokkal is, például a romantikával.

A versek a természet és az éjszaka motívumaival, valamint a hangulatkeltés és a lírai érzelmek közvetítésével nemzetközi szépirodalmi hatásokat is tükrözhetnek. A romantikus irodalom több országban is jelen volt a 18. században, és azonos vagy hasonló jellemzőkkel rendelkezett, mint a magyar irodalom ebben az időszakban.

Összességében a vers elemzése során megfigyelhetőek a korabeli magyar irodalom jellemzői, mint például a romantikus elemek, valamint a nemzetközi szépirodalmi hatások, amelyek a költő élményeit, érzelmeit és a kultúrális kontextust tükrözik.