Ha a legkeményebb bűntetés helyébe
Azt tette volt hajdan Horác egy
versébe:
Legnagyobb bűntetést akik érdemlenek,
Jóllakásúl egy pár foghagymát
egyenek;
Ha az igaz lelkű jó Polixenesnek
A kővágásnál is nehezebben
esnek
A Dionizius verseit dicsérni
S jó hívet egy tirann vad
lelkéhez mérni;
Ha Scaliger, kinek tisztelik hamvait,
A léleknek minden únalmit s
kínjait
Egy kurta lexicon kicsinálásában
Nem félt béfoglalni hajdan egy
summában:
Talán engemet sem ítélnek hazudni,
Ha minden lélektőrt ebbe fognak
tudni,
Hogy aki a reá felbúsúlt istenek
Egyszer preaceptori névvel
bűntettenek,
Talált egy sokszeres bűntetés sorára,
Holtig vétkezhetik annak
rovássára.
Melyet a végezés jól tudván eleve,
Dioniziusra ily végezést teve:
Hogy sok vétkeiért már eleget tégyen
Úgy, hogy Corinthusnak praeceptora
légyen.
Ha tizennegyedik Lajos feltámadna,
Pártosinak egyéb bűntetést nem
adna,
Hanem holtig való praeceptorrá tenné,
Szenvedésit rajtok így bőven
kivenné.
A praeceptorságot én akkép képzelem,
Hogy ha benne öröm rózsácskáit
lelem,
Ez is a többitől kicsit külömbözött,
Nővén bogácskóró s
ördögszekér között.
Sokan azért járják Apollo templomát,
Hogy az Pinduson is lásson ökör
nyomát;
Csak azért keresik Pegazus vizeit,
Hogy felturkálhassák
kristályszín cseppjeit:
Külömben barom is ha ezt nem tapossa,
Nem fog kitetszeni majd így az
okossa.