Ötezer és mintegy nyólcszáz esztendeje,
Mióta a világ ütközet mezeje,
Mióta minden nap sok ezer élőnek
Szívébe halálos mérgű nyilat lőnek,
Mióta oly sokan halnak a csatába,
Hogy a főld már alig rejtheti magába,
Úgyhogy méltán lehet félni az időtől,
Melyben nem járhatunk a sok temetőtől.
Egy-egy világot kell (szörnyűség hallani)
Minden század alatt eltakarítani.
Élők, vegyük tehát méltó figyelemre,
Micsoda bajnok tör az emberi nemre.
Micsoda bajnok az, mely Ily bátorsággal
Harcol a főld színén lakó sokasággal.
Ki az, ki Ily sűrűn pusztít éjjel-nappal,
Hogy a megholtakat alig győzik pappal.
Kinek csapásitól félnek a királyok,
Nyögnek a lázárral megtőlt ispotályok.
A halál ez s ennek fekete zászlója
Alatt a nyavalyák szörnyű légiója,
Melyek készen vagynak egy legkisebb szóra,
Táborral ütnek a szegény halandóra.
Nincsen az életnek semmiféle neme,
Melyre nem vigyázna ellenséges szeme.
Még alig kezdődik a kétséges pálya,
Már a csecsemőknek jajra nyílik szája.
Nem csak, hanem sokszor a rengő bölcsőnek
Kebele adózik a mord temetőnek.
Lesz reménytelenűl az élet reggele
A kegyetlen halál szomorú éjjele.
Hát az ifjúságot említsem-é? már a'
Megy igazán a legsúlyosabb próbára.
Hiába erősek ekkor a tetemek,
Hiába vídámak a mosolygó szemek,
Hiába eleven a vér az erekben,
S tüzes a bátorság a nemes lelkekben,
Mivel ezeket is a legtetszőbb korba
Ez a nagy ellenség fekteti a porba.
Csak egy nyavalyát kűld ellene, és merő
Derekakból kifogy az ifjúi erő.
Hogyha pedig velek ez a közönséges
Vitéz szembeszállni megy, nem elégséges.
Van harc, vagyon fegyver, ezekkel áll szembe,
Így taszítja véres testeket verembe.
Így ejti el Hektort, kinek tíz esztendő
Meghódolására nem elegedendő.
Sőt magát Achillest, kinek hasznát vette,
Egy ilyen praktika által elejtette.
Az öregek mondják, hogy ennek engednek,
Midőn a főld felé végre legörbednek.
Sőt úgy megtöretnek lassan, hogy reszkető
Fejekkel keresik, hol van a temető.
Mert ellenek harcol a hosszú idővel,
Mely mindent megemészt rettentő erővel.
Lassan-lassan őket mindaddig gyengíti,
Míg osztán végképpen elerőtleníti.
Amidőn kezének csak egy intésére
Önként kőltöznek le a sír fenekére.
Így dől ki, amidőn még csak nem is véli,
Főpapi székéből sok szomorú Éli.
Sok Chilók, amidőn legjobban örűlnek,
A halottak közé nevettekbe dűlnek.
Így harcol a halál, (óh, eszmélkedjetek)
Gyermekek, ifjak és vének, ellenetek.
De még e' kevés, mert csak magános próba,
Az élőt egyenként rakja koporsóba,
Van még nagyobb ennél, mert sokszor kihat a
Roppant országokra a pusztító csata.
Amidőn a holtak rakásokra hullnak,
A sűrűen hulló népek megritkúlnak.
Mert mikor kikűldi ama nagy bajnokot,
A pestist, mely ölni egyenként nem szokott,
Hanem szája mérges párázattal teli,
Mellyel a népeket gyakran -meg-leheli...
Ő az az öldöklő angyal, mely megraka
Minden házat holttal egy szörnyű éjszaka.
Mely Sénakeribet midőn elővette,
Számtalan táborát kicsiny számra vette.
Az éhség a másik leghívebb szolgája,
Igen hasonlít a képe is hozzája.
Ez midőn célba vesz egyszerre sokakat
S csinál elevenen járó csontvázakat,
Amelyek a főldön addig tétováznak,
Mígnem egyenként a sírba botorkáznak.
Mikor Titus a jajt kívűlről hallgatja,
Ez Jérusálemet belől szorongatja,
Ámbár a városban nincsen több magának,
Egyedűl többet ér az ő táborának.
Óh, de ki tudhatná mind előszámlálni,
Amelyekkel szokott a halál prédálni.
Maga Cyrus, aki egész seregének
Nevet tudott adni, nem tudna ezének.
Ily sok ellenség közt nem csudálkozhatunk,
Hogy az öreg szerre kevesen juthatunk.
Hogy az élők között nincsenek Nestorok,
Kiknek századokig elhaladna sorok!
Nincsen Matuzsálem, aki míg kidűlne,
A seculum elő kilencszer kerűlne!
Az ember éltének igen határt vét a
Mérték, melyet annak kimért a próféta.
Már ma csak olyat is nehezen lelhetünk,
Mint akit most gyászos sírjába temetünk.
Ki a hatvanhetet már jól meghaladta,
Amidőn magát a halálnak megadta.
Már az ősz hajakból font ezüst korona
Homlokára ritka tiszteletet vona.
Midőn a keserves próbák mezejébe
Elesett éltének megért vénségébe.
- - - - - - - - ez, kinek tagjai
Fedezői kedves hazája hantjai.
- - - - - - - - atyai szerelme
Nevelte - - - - - - - - védelme,
Kiket maga előtt bocsátván az égbe,
Már most velek együtt él nagy dicsőségbe.
- - - - - - - - bírta szívét s vele
Volt nyara, és szintén - - - - - - tele,
Kitől elmaradván páratlan élete,
- - - - - - - - - - - - - lehete,
Melyeket eltőltvén csendes békességbe,
Megelégedve megy fel a dicsőségbe.
De amíg elmenne, jertek el végtére,
Kedves gyermekei, megölelésére.
Jertek, neveteken szólítván titeket,
Hadd áldja meg végre szája élteteket.
- - aki már a gyászos halál által
E főldről az égbe plántáltattál által.
Az én áldásomra nincs neked szükséged,
Mert az ég örökre boldoggá tett téged.
- - - - - - - - jövel hát, tégedet
Úgy nézlek, mint aki bírta volt szívedet.
Az ég vigyázzon rád mindég kegyes szemmel,
Tetézzen minden nap újabb kegyelemmel.
Az árvák, az árvák, akik a kezedre
Maradtak, légyenek függesztve szívedre.
- - - - - - - - elmaradt özvegye,
- - - - - - az Úr ügyedet felvegye.
Éltedet az Úrnak ápolgató karja
Mindennémű veszély ellen eltakarja.
- - - - - - - - - - - - - jösztetek,
Kedves unokáim, hadd szóljak veletek.
- - - - - - - - - - - - - - jövel,
Hadd öleljelek meg ellankadt erővel.
Az Isten, ki gondot visel az árvára,
Kegyesen vigyázzon lelketek javára.
Szerelmes unokám - - - végtére,
Jövel nagyanyádnak megölelésére.
Amint nő a plánta, az égnek harmatja
Mikor reá kövér cseppjeit hullatja,
Úgy nevelkedj te is testbe és lélekbe,
Végre, de sokára, juss el az egekbe.
Engedjetek immár, kérlek, hadd menjek be
A megboldogúltak közé a mennyekbe.
Te pedig, akiknek még megvan éltetek,
E harcnak mezején szemesek légyetek.
Elemzések
A Csokonai Vitéz Mihály által írt vers teológiai szempontból is értelmezhető, és összefüggéseket mutathat a bibliatudománnyal, patrisztikával és skolasztikával is.
Kezdésként megfigyelhetjük, hogy a vers az emberi élet végtelenségére és pusztítására, valamint a halál szerepére és hatalmára utal. A versben található kifejezések (pl. "félni az időtől", "halálos mérgű nyil", "ez az öldöklő angyal") a halált és az emberi élet múlandóságát hangsúlyozzák.
A bibliatudomány nézőpontjából megfigyelhetjük, hogy a vers az ószövetségi történetekre, például Jérusálem pusztítására (amikor Titus ostromolta), Cyrus és Sénakerib hadjárataira (amint a versben említették), valamint a próféták által megjövendölt ítéletnapra és az örök életre utal. A vers végén a nagymama jelenléte és gondoskodása az Úrhoz való felszólítással arra utal, hogy az Isten gonosztevőket büntet és az igazakat védelmezi. Emellett a vers fő témája, az élet múlandóságának hangsúlyozása, összhangban áll a bibliai tanításokkal az emberi lélek örök életéről.
A patrisztika - az első évszázadtól a középkor végéig terjedő teológiai időszak - szemszögéből megfigyelhetjük, hogy a vers az emberi élet változásait és próbáit ábrázolja. Kiemeli az emberi élet rövidségét és az öregedés folyamatát, valamint az öregség előnyeit és tapasztalatait. A versben megjelenő nagymama bölcsessége és szeretete így a patrisztikus értékekkel összhangban áll. A vers az emberi élet útjának hosszúságáról és a halálra való készültségről is szól.
A skolasztika, amely a középkori európai teológiai és filozófiai iskolát jelenti, szintén értelmezhető ehhez a vershez. A skolasztika szempontjából a vers az emberi élet múlandóságának és végső beteljesedésének kérdéseivel foglalkozik. Ugyanakkor a halál és a múlás elkerülhetetlenségének hangsúlyozása, valamint az öregség és a halál közötti kapcsolat sokkal realisztikusabb képet adnak az emberi lét korlátairól a skolasztikus gondolkodásmódban.
Összességében a vers teológiai elemzése több megközelítési szempontot kínál. A bibliai utalások, a patrisztikus értékek és a skolasztikus gondolkodás mind segíthetnek abban, hogy megértsük az emberi élet múlandóságának és halálának témáját a versben.
Csokonai Vitéz Mihály "Ötezer és mintegy..." című versét irodalomtudományi szempontból többféleképpen is értelmezhetjük. Először is, a vers személyes és lírai hangvétele, valamint a tragikus témája alapján beilleszthető a romantika korába. Csokonai a verseiben gyakran foglalkozott az emberi lét keserves és szenvedéssel teli oldalával, valamint a halállal és az elmúlással. Ez a vers kifejezi az örökkévalóság és a múló idő ellentétét.
Egy másik lehetséges megközelítés az általános emberi tapasztalatokra és érzelmekre való utalás a versben. A halál és az élet elkerülhetetlen viszonya minden embert érint, és Csokonai a versében ennek a valóságnak a nyomasztó és tragikus oldalát mutatja be. A halálnak az időbeli korlátainkra, az ifjúságunkra és az életünkre gyakorolt hatását általános emberi tapasztalatként értelmezhetjük.
A vers középpontjában áll a harc a halállal és az élet folytonos veszélyeivel. Csokonai azt fejezi ki, hogy az emberi élet folyamatos küzdelem, amelyben mindannyian részt veszünk. Ez az üzenet mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban található hasonló művekkel kapcsolatban felveti a filozófiai és erkölcsi kérdéseket az élet értelméről és az emberi tapasztalat értékeléséről.
A versben található történelmi utalások, mint például a csaták és az egyes hősök említése, a magyar irodalom hagyományába és az ország történelmébe ágyazhatók. Csokonai verseiben gyakran hivatkozott az ősök tetteire és a nemzeti identitásra. Ezért az "Ötezer és mintegy..." a magyar irodalomnak egy olyan fontos darabja, amely hozzájárul a nemzeti kulturális örökséghez.
Ezen felül, a versben található általános humán témák, mint például a halál, az élet, a félelem és a küzdelem, a nemzetközi szépirodalom számos klasszikus és kortárs művében is megfigyelhetőek. A lírai hangvétel, az érzelmi mélységek és az egyetemes emberi tapasztalatok miatt a vers általánosan értelmezhető és értékelhető.
Összességében, Csokonai Vitéz Mihály "Ötezer és mintegy..." című verse irodalomtudományi szempontból számos értelmezést kínál mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A műben megjelenő tragikus és lírai hangvétel, valamint az emberi élet és halál univerzális témái több irányban teremtenek kapcsolódási pontokat.
A vers elején Csokonai Vitéz Mihály röviden beszél a történelem során zajló háborúkról és az elhunytak számáról. Ez a rész a mai természettudományi kutatásokhoz kapcsolódik, amelyek az emberi társadalmak, háborúk és népességmozgások hatásait vizsgálják. A kutatók a népességcsökkenés okait, a pandémiák hatásait és az epidemiológiai folyamatokat tanulmányozzák. Emellett a demográfiai kutatások azt is vizsgálják, hogy az elhunytaknak milyen káros hatása van a társadalomra és a gazdaságra.
A következő részben a vers a halált és annak pusztító erejét írja le. A modern természettudomány számos területén, például az orvostudományban, az epidemiológiában és a biológiai tudományokban, a halál és a betegségek okait, mechanizmusait és következményeit kutatják. A kutatások arra összpontosítanak, hogy megértsék a betegségek terjedését, a halálozás okozta kockázatokat és a megelőzés lehetőségeit.
A versben megemlített halál és pestis továbbá kapcsolódik a mikrobiológiai kutatásokhoz. A mikrobiológia a mikroorganizmusok, például a baktériumok és vírusok, tanulmányozására összpontosít. Az ilyen kórokozók okozta járványok és betegségek, valamint az arra adott válaszok és a vakcinák fejlesztése az egyik legfontosabb területe a modern természettudománynak.
A versben említett éhség is összefüggésbe hozható a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, különösen a mezőgazdasági tudományokkal és az élelmiszereket érintő kutatásokkal. Az élelmiszerhiány, az élelmiszerbiztonság és az éhínség előfordulásának okait és következményeit vizsgálják, valamint a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat és technológiákat fejlesztik.
Az utolsó részben a vers a halállal folytatott harcot és az emberi élet végtelenségének hiányát tárgyalja. A modern természettudomány törekedik a halállal kapcsolatos kutatásokra, ideértve az élettartam meghosszabbításának és az öregedés folyamatainak tanulmányozását is. A tudósok az öregedés mechanizmusait és az egészséges öregedés során fellépő változásokat vizsgálják, valamint olyan beavatkozásokat fejlesztenek, amelyek hosszabb és egészségesebb életet eredményezhetnek.
Összességében a vers több olyan témát érint, amelyek a mai természettudománnyal kapcsolatosak, például az epidemiológia, a mikrobiológia, a mezőgazdasági tudományok és az öregedés kutatása. A természettudomány segít megérteni és kezelni az emberi élet fontos aspektusait, például a halálozást, betegségeket és élelmiszerproblémákat.