Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő
csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld
mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl
övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó
virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész
vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják
velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot
csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal
harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet
béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket
elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést
teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek
hajlognak.