Thyrsis
Amott, hol a nyájas patak
Köveccsin játszadoz,
Laurám a zőld fűzfák alatt
A vőlgybe szunnyadoz,
Én addig e kopár kövön
Panaszlok, jajgatok
S a déli nagy hévség alatt
Miatta bágyadok.
Én kértem úntalan
Szívét; de hasztalan.
Te jőjj most, gyenge szellet!
S lengvén hajfürtje mellett,
Súgd néki ezt, hogy Thyrsise
Végsőt lehellett.
Laura
Megállj, haldokló pásztorom,
Tartóztasd lelkedet!
Tartóztasd! óh, mert lelkem is
Lelkedre éledett.
Altomba éppen, édesem,
Terólad álmodám,
Midőn Zefir keservesen
Nyögvén fuvalla rám.
Ez a szintén megholt
Zefirke lelked volt,
Amelyre Ámor űle,
S mellyembe bérepüle;
Addig csikolt, hogy szívem is
Reád hevűle.