Szomoru dolog szomoruan élni:
jobb vigan.
Ki bolond nap-kölykeit elvetélni
naptalan?
Ugyis háromszázhatvanöt a háromszáz-
hatvanöt
vágott bárány már, hadak nyűtte roncs váz
s visszanyög
maradék nap-testvéreit kisértve
máig is...
Sem a körülvalók gyönyörüsége,
sem a friss
rügy, a fák hónalj-pelyhe, sem a földnek
tavaszi
porhanyó finomsága - csupa zöld meg
barnaszín -
az egész Mostan, a holnapba fúló
büszke Ma
s benn méla tegnapok maradva múló
dallama,
csókok és versek, s a gyógyult betegség
lángsovár
szomja nem elég, hogy hangosra fessék
e sivár
tegnapelőttök csendjét, mely fagyott hab
csöndje volt:
néma a víz, csak a jegek ropogtak...
Ágyu szólt...
Az ágyus csöndnek vége, s már az élet
habzaja
hallhatóan zeng ujra, zeng a lélek
madara,
mint illatával zeng a láthatatlan
ibolya:
S szivem sisterg mint hablocsolta katlan:
mi baja?
Szomoru szomoruan sisteregni;
jobb vigan.
Ki bolond, nap-kölykeit eltemetni
naptalan?
Mert halni nem tud, ami hajdan élni
nem tudott,
ne öld meg azt is ami tudna élni,
ha hagyod.
1925 [?]