Páris, nyugtató nyugtalanság,
Boldogitóbb a szerelemnél,
Köszönöm, hogy mégis üzentél:
Készül a megvénült nomád
Megülni búcsuzó torát
S uccáidon utolszor járjon.

Páris: nyakamban könnyű járom,
Meleg szivem mindenható,
Öklöm kemény, szemem csillog
S már fűtve a merész hajó
Új-új vizekre szállni-készen.

Páris, jaj, be nagyon emlékszem:
Könnyű kocsi, sima uton,
Csengős, trappoló lovacskával
És én szememet lehunyom
És mintha vinne könnyű szánka
Téli, nagyszerű pusztaságba
S erdődben járok, estelen
S a szép igézet jár velem
S szaladok vissza a karodba.

Soha forróbba, soha jobba
S azóta nem is élek én
S mint elárvult szegény legény
Bús erdők s vén hegyek közt bolygok.

De most átkom alól föloldott
Szerelmed s íme, megifjodtam:
Csupasz, bús erdők, vén hegyek,
Kikhez várostól menekültem,
Kacagjatok ki: elmegyek
A városoknak Városába.

Mosolyogj a régi nomádra,
Páris, hívj, sürgess, csalogass,
Emlékeztess az esküimre,
Melyeket szerelmes-hevülten
Tettem csillagos éjszakádon.

Utólszor még s csöndben megáldom,
Hogy vagy és hogy nekem is voltál
S aztán vissza, szivem, vén oltár,
Őrizvén örök-ifjuságot
Rajta megvidámult kereszttel.
(Ujjhh, hátha Páris nem ereszt el.)

Elemzések

Ennek a versnek a természettudományos szempontból való elemzésekor kiemelhetünk néhány olyan témát és fogalmat, amelyek kapcsolatba hozhatók a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

Először is, a versben szereplő "csupasz, bús erdők, vén hegyek" utalhat az erdők és hegyek természeti jelenségeire, valamint az ezekkel kapcsolatos kutatásokra. A természetvédelem és biodiverzitás védelme fontos kérdések a mai világban, és a kutatók folyamatosan vizsgálják, hogy hogyan lehet megőrizni ezeket az értékeket.

A vers második részében a városok és Páris közötti kontraszt kerül bemutatásra. A városok gyors és rohanó élete, valamint a természet csendje közötti ellentét kapcsán felmerülhet az emberi egészségre és jólétre gyakorolt hatások kérdése. A mai napig folynak kutatások arról, hogy milyen hatással van a városi életmód a mentális egészségre, valamint hogyan lehet a természethez és a nyugalomhoz közelíteni a városi területeken is.

A versben megjelenik az idő téma is, amikor az elöregedett nomád beszél az előző időszakokról és az elmúlt évekről. Az idő múlása és az emberi öregedés jelensége jól illeszkedik a természettudományhoz. Az élettani és biológiai folyamatok vizsgálata során a kutatók arra törekednek, hogy megértsék, mi okozza az öregedést és hogyan lehetne lassítani vagy megfordítani ezt a folyamatot.

A versekben szereplő képek és metaforák is inspirációt adhatnak a természettudományos kutatásra. A szép igézet és a vinne könnyű szánka metaforájában megjelenik a mozgás és az energia kérdése. Az áramlás és az energia átvitelének megértése központi kérdés a fizikában, valamint az új energiaforrások felfedezésében.

A vers utolsó soraiban a szerző említi az örök-ifjúságot. Bár ez inkább a romantikus képzelet szülötte, a mai természettudományban is folynak kutatások az öregedés megállítására és az egészséges öregedés optimalizálására. Epigenetikai kutatások és géntechnológiai fejlesztések célzottan a hosszabb élettartam és az egészséges időskor elérését célozzák.

Összességében tehát elmondható, hogy bár Ady Endre versének fő témája és célja nem a természettudomány, számos olyan kérdést és fogalmat érint, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók. A kutatások és felfedezések folyamatosan változnak és fejlődnek, és a természettudomány mindig újabb és újabb kérdéseket vet fel, amelyeket meg kell válaszolnunk.

Ady Endre "Utolszor még Párisba" című versét teológiai szempontból elemezve számos érdekes összefüggésre lehetünk figyelmesek. A versben megjelenik a szerelem és Páris városa, ami a költő számára fontos és jelentős. Ezen elemek teológiai és bibliai perspektívából is értelmezhetők.

Az első sorban Páris "nyugtató nyugtalanságnak" van nevezve, ami teológiai értelemben a szerelem metaforája lehet. A szerelem ugyanis a Biblia szerint Isten szeretetének megnyilvánulása, amely békét és örömöt hoz az ember számára. Az, hogy Ady a szerelemnél boldogítóbbnak tartja Párist, lehet arra utalás, hogy a városban találja meg a szellemi és lelki nyugalmát.

A második szakaszban a költő Párist említi könnyű járomként a nyakán, és meleg szívét mindenhatónak nevezi. Ez a személyes tapasztalat, amit a költő Isten iránt érezhet. A közvetlen utalások a bibliai képekre (nyakon viselem) a költő vallásosságát jelzik.

A vers további részében Ady visszaemlékszik a múltjára és Páris emlékét idézi fel. Ezen részben nincsenek közvetlen teológiai utalások, de úgy értelmezhető, hogy a költő visszatér az eredeti állapotához, az igazi önmagához, Istenhez.

Az utolsó szakaszban a költő arról beszél, hogy úgy döntött, visszatér Párisba, azaz a világba, és újra megélni a városból tudott élményeit. A végén pedig a költő megáldja Párist és örök-ifjúságot jósol neki, melyben ott van az isteni megőrzés és áldás. Az utolsó sorban pedig feltűnik a kétség (hátha Páris nem ereszt el), ami lehet a hitbeli bizonytalanságot óhajtja. Ez a hit személyes választása ér- telemében is értelmezhető.

A vers tehát áthatott teológiai szemlélettel van megalkotva, melyben a költő a szerelem, város és vallásosság témáit összetapossalja. Az idézett Bibliai utalások, a benső mély találkozás tartalmának, sokunknak ismerősen csengő életképek.

A vers sikerült elemzéséhez további forrásokat lehet igénybe venni a költő verseinek történeti, filológiai és kulturális elemzéseire.

A vers Ady Endre Utolszor még Párisba című műve. Ady Endre a magyar szimbolizmus egyik kiemelkedő költője, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A versben megjelenik a magánéleti élmény, az emlékezés és a vágy motívuma, melyek jellemzőek Ady Endre költészetére.

Az első versszakban megjelenik Páris mint egyfajta nyugtató nyugtalanság, amely boldogítóbb a szerelemnél. Ez a francia főváros a romantika és a művészetek világának központja, így az irodalom területén is nagy jelentőséggel bír. Páris mint kulturális központ influenciája érezhető a versben.

A második versszakban a lírai én Párist emlegeti, valamint beszél arról, hogy szeretne új, ismeretlen vizekre evezni. Ez a vágy a kalandot, az új élményeket kereső romantikus alaphangot tükrözi, ami sok művész számára jellemző.

A harmadik és a negyedik versszakban a lírai én emlékezik a múltra, amikor könnyű kocsin utazott Párisban és úgy érezte, mintha a szánkával együtt járna a télbe. Ez a képzeletbeli utazás és a természeti motívumok az impresszionizmus és a szimbolizmus hatását mutatják, melyek erőteljesen jelen vannak a nemzetközi szépirodalomban is.

Az ötödik versszakban a lírai én elmondja, hogy azóta nem élt soha olyan boldogan, és mint egy elárvult legény búslakodik erdők és hegyek között. Ez a szomorúság és elszigeteltség motívuma, amely szintén sok költőre és művészre jellemző, például a romantikus irodalomban.

A hatodik versszakban a lírai én azt mondja, hogy most Páris szerelemétől újra megelevenedett, és a városok városába, Párisba megy. Ez a vonzalom és a vágy városi élet iránt, valamint az elindulás és a változás motívuma, amely szintén jellemző a nemzetközi irodalomra, például a modernista korszakban.

A hetedik és a nyolcadik versszakban a lírai én hívja Párist, hogy emlékeztesse az esküire és utoljára megáldja, hogy volt és neki is volt jelentősége. Ez az elválás és az örök emlékezet motívuma, amely szintén jelen van a romantikus és szimbolista költészeten belül.

Összességében, a vers Ady Endre lírai én-jének Páris iránti szerelmét, emlékeit és vágyait jeleníti meg. A város romantikus és kulturális jelentősége, valamint a lírai én belső érzésvilága összekapcsolódik a műben. A vers számos közös vonást mutat a nemzetközi szépirodalommal, például a romantikával, az impresszionizmussal és a szimbolizmussal.