Elhitetem magammal olykor,
Hogy sorsom az elődök sorsa.
Ha elromolt tüdőm, gerincem,
Bejutok én is a sorba.
Sok szépet írnak majd felőlem
És kapkodni fogják a könyvem,
Sőt, hogyha lesz egy kis szerencsém:
Síremlékhez juthatok könnyen.

Megtesznek a magyar költészet
Korán lefutott csillagának,
Ki sok reményt cipelt magával
S kiért jogos a könny, a bánat.
»Mi lehetett vón' még belőle?...«
Majd fogja a riporter írni;
Szóval: lesz majd csőstől dicsőség,
Nincs hát okom panaszra, sírni...

...De azután eszembe ötlik:
Pár kurta sor, mit eddig írtam,
Néhány könnycsepp... Milyen kevés ez
És fél lábam immár a sírban.
Nem olvassák, el is felejtik,
Velem együtt hal meg e pár sor;
Az életrajzom ennyi lesz csak:
Született és meghalt a jámbor...

1899. november 23.


Elemzések

A vers természettudományos értelmezése elsősorban a halandóságot és az örökséget érinti. A költő arról elmélkedik, hogy mi marad utána a halála után, és milyen hatása lehet a jövő generációkra.

Az első versszakban Ady hiheti magát a sorstársak élettörténetének részeseinek. Ezt a természettudomány mai kutatásával kapcsolatba hozhatjuk, ami azt mutatja, hogy az öröklött gének, az elődeinktől kapott tulajdonságok tovább öröklődnek. Tehát azt sugallja, hogy az ő életútja is kapcsolódik az elődökéhez és ezt áthatja az általuk megszerzett tapasztalatok öröklődése.

A második versszakban a költő az irodalmi hírnévre és a költészetre utal. Azt mondja, hogy sok szépet fognak róla írni és a könyveit is keresni fogják. Ez a természettudomány szempontjából azt mutatja, hogy az emberi élet és tevékenységek nyomot hagynak a világban, és ezek rögzítve maradnak például írásban vagy dokumentációkban.

A harmadik versszakban Ady azt találja a sírjában, hogy kevés volt az, amit eddig írt, és a költészete ismeretlen maradhat. Ezt a természettudomány mai aspektusaihoz is kapcsolhatjuk. Az emberi élettartam véges, és az egyéni tevékenységek jelentősége a nagyobb időskálákon belül elhalványulhat.

Ezzel a verssel Ady az emberi halandósággal, az örökséggel és az egyéni életúttal foglalkozik, melyek mind természettudományos szempontból is tárgyalhatóak. Az emberi genetika és a tudományos kutatások arra utalnak, hogy az elődök öröklődő tulajdonságai és tapasztalatai befolyásolják az egyén életútját és a jövő generációkét. Ezenkívül, az emberi tevékenységek nyomot hagynak a világban, de ezeknek a jelentősége a nagyobb időskálákon belül elhalványulhat.

Ady Endre "A VÉG UTÁN" című verse irodalomtudományi szempontból számos érdekes összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

Elsőként érdemes megemlíteni a verse abszurditását és az abszurd irodalomhoz való kapcsolódását. Aversek megfogalmazzák azt a gondolatot, hogy Ady leghíresebb műveinek elismerése és a költői hírnév csak azután következik be, hogy ő már meghalt. Ez az abszurditás az emberi lét és értékrendszer kritikáját jelzi, ami a 20. századi abszurd irodalomra is jellemző.

Emellett a versben megjelenik a költői én reflektív és önvizsgáló hangvétele, ami az önismeret és az önreflexió motívumaihoz kapcsolódik. Ady fájdalmat érez, hogy az írásait nemcsak nem olvassák és nem értékelik eléggé, de ő maga is alig marad nyomot a világban. Ez az önvizsgálat a modern irodalmi stílus egyik fő jellemzője.

Magyar irodalmi összefüggések tekintetében érdemes megemlíteni a versekben megjelenő egyéni és nemzeti identitás problémáját, amely jellemző volt a századelő magyar irodalmára. Ady a versekben megfogalmazza a magyarság küzdelmét az elnyomás és az önazonosság megtalálása között.

Közvetlen nemzetközi kapcsolódásokban a vers beemlíti a "riporter" szót, amely egyértelműen utal a sajtó és a tömegkommunikáció szerepére és hatására. Ez a média kritika és az emberi identitás kapcsolódik a modern életkörülményekben megjelenő voltak közül.

Ezen kívül a versek abszurditása emlékeztethet Samuel Beckett, François Rabelais vagy akár Kabos Endre műveire, amelyek az abszurd és groteszk elemeket alkalmaznak az emberi lét és a társadalom kritikája érdekében.

Összességében Ady Endre "A VÉG UTÁN" című versei irodalomtörténeti kontextusban értékelhetőek, és számos összefüggést mutatnak a magyar és a nemzetközi szépirodalommal. Aversei az abszurditás, az önismeret és az önreflexió, valamint az egyéni és nemzeti identitás keresése és a média kritika témáját dolgozzák fel, amelyek az 1900-as évek irodalmát is meghatározták.

Ady Endre "A VÉG UTÁN" című versében teológiai szempontból is találhatunk érdekes elemeket. A vers első részében Ady azt állítja, hogy sorsa az elődök sorsa, vagyis azt gondolja, hogy akárcsak az őseinek, úgy neki is hasonló sors jutott. Ez az összefüggés a bibliatudományban is megfigyelhető, hiszen a Biblia gyakran beszél a szülőktől a gyermekekig tartó sorsok öröklődéséről és folytatódásáról.

A vers második részében Ady arról beszél, hogy sokan szépet fognak írni róla és kapkodni fogják a könyvét, sőt még egy síremlék is járhat neki. Ez a rész arra utal, hogy Ady szeretné, ha a költészetén keresztül örökséget hagyna a világnak, amit a Bibliában is találhatunk. A Biblia számos példát ad olyan emberekről, akik hagyatékuk által hírben maradtak és emlékeik tovább éltek.

A vers következő része a magyar költészetet említi, mint egy korábban koronként ragyogó csillagot, amely később elhalványult. Ez a rész a patrisztika nézőpontjához kapcsolódik, hiszen a patrisztika időszakában fontos szerepet játszott a keresztény irodalom és gondolkodás. Ebben az időszakban a teológusok és szent atyák aki, az egyházatyák, komolyan foglalkoztak az irodalommal és annak szerepével a hit terjesztésében és megőrzésében.

A vers záró részében Ady arra panaszkodik, hogy amiket írt, azok kevésnek bizonyulnak és fél lábát már a sírban érzi. Ezzel az összefüggésben a skolasztika nézőpontjához juthatunk közelebb, ami a középkori teológiai iskola volt, amely elismerte az emberi korlátokat és az emberi tökéletlenséget. Ebben a felfogásban Ady érzése, hogy kevés marad utána és hamarosan eltűnik a múló időben, összecseng a skolasztika hitével, amely elismerte az emberi erények korlátozottságát és az elhalálozást mint természetes folyamatot.

Összességében Ady Endre "A VÉG UTÁN" című versében a teológiai szempontok mellett észrevehetjük a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika hatását is. A versben megjelenő gondolatok és érzések arra utalnak, hogy Ady vallásos elemekkel és a teológiával kapcsolatos kérdésekre keresi a választ, és az emberi sors és élet múlandóságának teológiai megértésére törekszik.